MAZDA MODEL 6 2015 Kezelési útmutató (in Hungarian)

Page 621 of 765

6-53
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
6. Válassza le az egységrl a csatlakozót
úgy, hogy az ujjával nyomja a rajta
lév fület, majd lefelé húzza
a csatlakozót.
7. Fordítsa el és vegye ki a foglalatot az
izzóval. Finoman egyenesen hátrafelé
húzva óvatosan vegye ki az izzót
a fényszóróban lév foglalatából.
8. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
Menetfények/helyzetjelzk
(LED-es fényszórókkal), H&trács
ív megvilágítása*
A LED-es fényforrás „izzója” külön nem
cserélhet, mert az egész egyetlen
egybeépített egység. A LED-es fényforrást az egész egységgel
együtt kell kicserélni. Ha cserélni kell,
javasoljuk, hogy forduljon hivatalos
Mazda
márkaszervizhez.
Elüls irányjelzk, helyzetjelzk
(halogénizzós fényszórókkal)
1. Ellenrizze, hogy a gyújtáskapcsoló
és a fényszóró kapcsolója is ki van
kapcsolva.
2. Ha a jobb oldali izzót cseréli, indítsa be
a motort, forgassa a kormánykereket
ütközésig balra, majd állítsa le
a motort. Ha a bal oldali izzót cseréli,
forgassa a kormánykereket jobbra.
3. Húzza meg a m&anyag rögzítk
közepét, majd vegye ki a rögzítket.
Kiszerelés
Beszerelés
*Egyes modelleken.

Page 622 of 765

6-54
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
4. Forgassa a csavart az óramutató
járásával ellentétes irányba, majd
csavarja ki, azután fejtse le részben
a sárfogót.
5. Az óramutató járásával ellentétesen
fordítsa el és vegye ki a foglalatot az
izzóval.
6. Vegye ki az izzót a foglalatból.
Els irányjelzkHelyzetjelz lámpák
(halogénizzós fényszórókkal)
7. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
Els ködlámpák* (LED-es
fényszórókkal)
A LED-es fényforrás „izzója” külön nem
cserélhet, mert az egész egyetlen
egybeépített egység. A LED-es
fényforrást az egész egységgel együtt kell
kicserélni. Ha cserélni kell, javasoljuk,
hogy forduljon hivatalos Mazda
márkaszervizhez.
Els ködlámpák* (halogén
fényszórókkal)
1. Ellenrizze, hogy a gyújtáskapcsoló
és a fényszóró kapcsolója is ki van
kapcsolva.
2. Ha a jobb oldali izzót cseréli, indítsa be
a motort, forgassa a kormánykereket
ütközésig balra, majd állítsa le a
motort. Ha a bal oldali izzót cseréli,
forgassa a kormánykereket jobbra.
*Egyes modelleken.

Page 623 of 765

6-55
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
3. Húzza meg a m&anyag rögzítk
közepét, majd vegye ki a rögzítket.
4. Forgassa a csavart az óramutató
járásával ellentétes irányba, majd
csavarja ki, azután fejtse le részben
asárfogót.5. Válassza le az egységrl a csatlakozót
úgy, hogy az ujjával nyomja a rajta
lév fület, majd lefelé húzza
a csatlakozót.
6. Fordítsa el és vegye ki a foglalatot az
izzóval. Finoman egyenesen hátrafelé
húzva óvatosan vegye ki az izzót
a fényszóróban lév foglalatából.
7. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
Féklámpák/hátsó helyzetjelzk, magas
pozíciójú féklámpa, oldalsó irányjelzk,
féklámpák (LED-es fényszórókkal), hátsó
helyzetjelzk (LED-es fényszórókkal)
A LED-es fényforrás „izzója” külön nem
cserélhet, mert az egész egyetlen
egybeépített egység.
Kiszerelés
Beszerelés

Page 624 of 765

6-56
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
A LED-es fényforrást az egész egységgel
együtt kell kicserélni. Ha cserélni kell,
javasoljuk, hogy forduljon hivatalos
Mazda márkaszervizhez.
Hátsó irányjelzk
Saloon
1. Ügyeljen arra, hogy a gyújtáskapcsoló
és az irányjelz is ki legyen kapcsolva.
2. Emelje fel a csomagtérsznyeget.
3.(Bal oldal)
Húzza meg mindegyik m&anyag
rögzít közepét, majd vegye ki
arögzítket és a zsebet.
(Jobb oldal)
Vegye ki a zsebet.
(Bal oldal)(Jobb oldal)
4. Húzza meg a m&anyag rögzítk
közepét, majd vegye ki a rögzítket
és a csomagtér hátulsó kárpitját.
5. Húzza meg a m&anyag rögzítk
közepét, majd vegye ki a rögzítket
és a csomagtér oldalsó kárpitját.
Kiszerelés
Beszerelés
Kiszerelés
Beszerelés

Page 625 of 765

6-57
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
6. Az óramutató járásával ellentétesen
fordítsa el és vegye ki a foglalatot az
izzóval.
7. Vegye ki az izzót a foglalatból.
8. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
Wag on
1. Ellenrizze, hogy a gyújtáskapcsoló és
a fényszóró kapcsolója is ki van
kapcsolva.
2. Vegye le a fedelet.
3. Az óramutató járásával ellentétesen
fordítsa el és vegye ki a foglalatot az
izzóval.4. Vegye ki az izzót a foglalatból.
5. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
Hátsó lámpák (Csomagtérajtó felli
oldal) (LED-es fényszórókkal)
A LED-es fényforrás „izzója” külön nem
cserélhet, mert az egész egyetlen
egybeépített egység. A LED-es
fényforrást az egész egységgel együtt kell
kicserélni. Ha cserélni kell, javasoljuk,
hogy forduljon hivatalos Mazda
márkaszervizhez.
Hátsó helyzetjelz lámpák
(csomagtérajtó felli oldal)
(halogén fényszórókkal), tolatólámpa,
hátsó ködlámpa*
Saloon
1. Ellenrizze, hogy a gyújtáskapcsoló és
a fényszóró kapcsolója is ki van
kapcsolva.
*Egyes modelleken.

Page 626 of 765

6-58
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
2. Húzza meg a m&anyag rögzítk
közepét, majd vegye ki a rögzítket
és a csomagtérajtó kárpitját.
3.(Tolatólámpa, hátsó ködlámpa)
Válassza le az izzóról az elektromos
csatlakozót úgy, hogy az ujjával
benyomja a rajta lév fület, majd
kihúzza a csatlakozót.
4. Az óramutató járásával ellentétesen
fordítsa el és vegye ki a foglalatot
az izzóval.
5. Vegye ki az izzót a foglalatból.Hátsó helyzetjelzk
(a csomagtérajtó fell)
Tolatólámpa, hátsó ködlámpa
6. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
Wa go n
1. Ellenrizze, hogy a gyújtáskapcsoló
és a fényszóró kapcsolója is ki van
kapcsolva.
Kiszerelés
Beszerelés

Page 627 of 765

6-59
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
2. Vegye le a fedelet egy rongyba tekert
lapos fej& csavarhúzóval.
3. Az óramutató járásával ellentétesen
fordítsa el és vegye ki a foglalatot
az izzóval.
4. Vegye ki az izzót a foglalatból.
Hátsó helyzetjelzk
(a csomagtérajtóban)Tolatólámpa, hátsó ködlámpa
5. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
Rendszámtábla-megvilágítás
1. Ellenrizze, hogy a gyújtáskapcsoló és
a fényszóró kapcsolója is ki van
kapcsolva.
2. Tekerjen egy lapos csavarhúzót puha
rongyba, hogy a fényszórólencse ne
sérüljön, majd a lapos fej&
csavarhúzóval a szélénél emelve vegye
ki óvatosan a fényszórólencsét.
3. Húzza ki az izzót.
Saloon

Page 628 of 765

6-60
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
Wagon
4. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
tBels izzók cseréje
Mennyezeti lámpák/els térképlámpák
(LED-es típus), hátsó térképlámpák
(LED-es típus)
A LED-es fényforrás „izzója” külön nem
cserélhet, mert az egész egyetlen
egybeépített egység. A LED-es
fényforrást az egész egységgel együtt kell
kicserélni. Ha cserélni kell, javasoljuk,
hogy forduljon hivatalos Mazda
márkaszervizhez.
Mennyezeti lámpák/els térképlámpák
(izzós típus), hátsó térképlámpák (izzós
típus), piperetükör világítása*,
ajtólámpák
1. Tekerjen egy kisebb lapos csavarhúzót
puha rongyba, hogy a fényszórólencse
ne sérüljön, majd a lapos fej&
csavarhúzóval a szélénél emelve vegye
ki óvatosan a fényszórólencsét.
2. Húzza ki az izzót.Mennyezeti lámpák/Els térképlámpák
Hátsó térképlámpák
*Egyes modelleken.

Page 629 of 765

6-61
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
Piperetükör világítása*
Ajtólámpák
3. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.Csomagtér-megvilágítás (Saloon)
1. Nyomja össze a burát a két oldalán
a leszereléshez.
2. Húzza ki az izzót.
3. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
Csomagtér-megvilágítás (Wagon)
(LED-es típus)
A LED-es fényforrás „izzója” külön nem
cserélhet, mert az egész egyetlen
egybeépített egység. A LED-es
fényforrást az egész egységgel együtt kell
kicserélni. Ha cserélni kell, javasoljuk,
hogy forduljon hivatalos Mazda
márkaszervizhez.
*Egyes modelleken.

Page 630 of 765

6-62
Karbantartás és ápolás
Tulajdonos által elvégzend karbantartás
(Izzós típus)
1. Tekerjen egy kisebb lapos csavarhúzót
puha rongyba, hogy a lencse ne
sérüljön, ezután a lapos fej&
csavarhúzóval a szélénél emelve vegye
ki óvatosan a lencseegységet.
2. Válassza le az izzóról az elektromos
csatlakozót úgy, hogy az ujjával
benyomja a rajta lév fület, majd
kihúzza a csatlakozót.3. Illessze a kis lapos fej& csavarhúzót
a lencse és a lencseegység közötti
résbe, majd a csavarhúzót forgatva
válassza le a lencsét.
4. Húzza ki az izzót.
5. Szerelje be az új izzót, fordított
sorrendben követve a kivételnél
alkalmazott eljárást.
Izzó cseréjekor elször mindig vegye
le a csatlakozót. Ellenkez esetben az
elektronikus és az elektromos
berendezésekben rövidzárlat léphet fel.
VIGYÁZAT!

Page:   < prev 1-10 ... 581-590 591-600 601-610 611-620 621-630 631-640 641-650 651-660 661-670 ... 770 next >