Peugeot 308 SW BL 2008 Kezelési útmutató (in Hungarian)

Page 241 of 260

256
MEGOLDÁS VÁLASZ
Annak ellenére, hogy a TRAFFIC INFO (Közlekedési információk) mez5 be van jelölve, az útvonalon adódó forgalmi dugók mégsem valós id5ben kerülnek kijelzésre.
Induláskor a rendszernek néhány percre van szüksége ahhoz, hogy befogja a közlekedési információkat. Várja meg a közlekedési információk beérkezését (a térképen megjelennek a közlekedési információk jelei).
Bizonyos országokban csak a jelent5sebb útvonalak (autópályák, stb.) szerepelnek a közlekedési információkban.
Az útvonal kiszámítása id5nként a szokásosnál több id5t vesz igénybe.
A jelenség természetes. A rendszer a rendelkezésre álló közlekedési információk alapján mCködik.
A rendszer teljesítménye átmenetileg romolhat, ha az útvonalszámítással egyszerre CD másolása folyik a Jukeboxba. A célravezetés megkezdése el5tt várja meg a CD-másolás végét vagy szakítsa meg.
Lehet-e sürg5sségi hívást kezdeményezni SIM-kártya nélkül? SIM-kártya nélkül?
Nem, mivel az európai szabályozás a sürg5sségi hív ásokat is a SIM-kártya meglétéhez köti. Helyezzen be egy érvényes SIM-kártyát az RT4 GPS rádiótelefonba.
A SIM-kártyámat nem ismeri fel a rendszer. Az RT4 készülék csak a 3,3V SIM-kártyákat fogadja el, a régi (5V és 1,8V) SIM-kártyákat nem ismeri fel. Forduljon telefonszolgáltatójához.
Kerékcserét követ5en a rendszer nem mutatja a gépjármC tartózkodási helyét.
Az RT4 GPS rádiótelefon a kerekek forgási információinak segítségével pontosítja a GPS helymeghatározást. Kerékcsere alkalmával vagy a keréknyomás jelent5s csökkenésekor a rendszer újraszámítja a gépjármC helyzetét. Ez az újraszámítás kb. tíz percig ronthatja a helymeghatározás min5ségét.
Várja meg, amíg a rendszer befejezi az újraszámítást.
Az alábbi táblázat az RT4 rádiótelefonnal kapcsola tban leggyakrabban felmerül5 kérdéseket és az azokr a adott válaszokat tartalmazza.
A térképes helymeghatározás rossz vagy pontatlan.
A rendszer nem jelzi a tengerszint feletti magasságot.
Indításkor a GPS rendszer felállása, a 3-nál több mChold megfelel5 érzékelése 3 percig is eltarthat. Várja meg a rendszer teljes felállását. Ellen5rizze, hogy a GPS lefedettséget legalább 3 mChold biztosítja-e (nyomj a meg hosszan a MENU (MENÜ) gombot, válassza az AUDIO/TELEPHONE lefedettséget legalább 3 mChold biztosítja-e (nyomja meg hosszan lefedettséget legalább 3 mChold biztosítja-e (nyomja meg hosszan
DIAGNOSTICS (AUDIÓ/TELEFON DIAGNOSZTIKA), majd a a MENU (MENÜ) gombot, válassza az AUDIO/TELEPHONE a MENU (MENÜ) gombot, válassza az AUDIO/TELEPHONE
GPS COVERTURE (GPS LEFEDETTSÉG) pontot). DIAGNOSTICS (AUDIÓ/TELEFON DIAGNOSZTIKA), majd a DIAGNOSTICS (AUDIÓ/TELEFON DIAGNOSZTIKA), majd a
A GPS-jelek vétele a földrajzi környezett5l (alagú t, stb.) vagy az id5járási viszonyoktól függ5en változhat. A jelenség természetes. A rendszer megfelel5 mCködése a GPS-jelek vételi körülményeit5l függ.

Page 242 of 260

242
TARTALOMJEGYZÉK
• 1. Els5 lépések 243
• 2. F5menü 244
• 3. Audió 245
• 4. Kihangosító szett 249
• 5. Gyorsvezérlés 250
• 6. Konfi gurálás 251
• 7. A képerny5k menüszerkezete 252
• Gyakori kérdések 254
A rendelkezésre álló berendezésekkel kapcsolatos információkért vegye igénybe a "http://public.servicebox.peugeot.com" címen ingyenesen látogatható honlapunk szolgáltatásait. A gépjármCvében elérhet5 interaktív telekommunikációs útmutató alapján könnyedén tájékozódhat, választhat, követheti akció inkat, s5t, az anyagokat ki is nyomtathatja.
Az RD4 autórádiót úgy kódolták, hogy kizárólag az Ön gépjármCvében legyen használható. Más gépjármCbe történ5 beszerelése el5tt a rendszer konfi gurálása érdekében forduljon a PEUGEOT hálózathoz.
Biztonsági okokból a fokozott fi gyelmet igényl5 mCveleteket a vezet5nek álló gépjármCnél kell végrehajtania. Az akkumulátor kímélése érdekében az RD4 autórádió néhány perccel a motor leállítását követ5en kikapcsolhat.
AUTÓRÁDIÓ / KIHANGOSÍTÓ SZETT

Page 243 of 260

243
11
22
10101111
131314141515
33445566778899
1212
01 ELS4 LÉPÉSEK
1. Be- és kikapcsolás, hanger5-szabályozás.
2. CD kiadása.
3. Képerny5 kijelzési módjának kiválasztása.
4. Hangforrás kiválasztása: rádió, CD és CD-váltó.
5. FM1, FM2, FMast és AM hullámsáv kiválasztása.
6. Audioopciók beállítása: els5-hátsó, jobb és bal oldali balansz, mély és magas hangok, zenei hangzásvilágok .
7. A körzetben fogható rádióadók listája, a CD mCsorszámai vagy az MP3 jegyzékek kijelzése.
8. A folyamatban lév5 mCvelet megszakítása.
9. A TA funkció (Közlekedési hírek) be- és kikapcsolása. Hosszan megnyomva: hozzáférés a PTY (Programtípus szerinti) üzemmódhoz.
10. Jóváhagyás.
11. Automatikus állomáskeresés az alacsonyabb/ma gasabb frekvenciatartományban. CD vagy MP3 el5z5/következ5 mCsorszámának kiválasz tása.
12. Alacsonyabb/magasabb rádiófrekvencia kiválasztása. El5z5/következ5 CD kiválasztása. El5z5/következ5 MP3 jegyzék kiválasztása.
13. F5menü megjelenítése.
14. Gombok 1-6: Tárolt rádióadó kiválasztása. CD-váltó CD-jének kiválasztása. Hosszan megnyomva: rádióadó tárolása.
15. A DARK billentyC az éjszakai vezetés nagyobb komfortja érdekében módosítja a képerny5 kijelzését. 1. megnyomás: csak a fels5 sáv kivilágítása. 2. megnyomás: képerny5 elsötétítése. 3. megnyomás: visszatérés a normál kijelzéshez.

Page 244 of 260

244
02 F4MENÜ
AUDIO FUNCTIONS (AUDIOFUNKCIÓK): rádió, CD, opciók.
GÉPJÁRMB DIAGNOSZTIKA: fi gyelmeztetések.
TELEPHONE (TELEFON): kihangosító szett, készülék csatlakoztatása, beszélgetések kezelése.
PERSONALISATION - CONFIGURATION (SZEMÉLYES BEÁLLÍTÁSOK - KONFIGURÁLÁS): gépjármC paraméterek, kijelzés, nyelvek.
> "C" MONOKRÓM KÉPERNY4
> "A" MONOKRÓM KÉPERNY4 A kiválasztani kívánt menük részletes áttekintéséhez lapozza fel az RD4 fejezet "Menüszerkezet" c. részét.

Page 245 of 260

245
11
22
33
44
2
44
33
11
03 AUDIÓ
A SOURCE (HANGFORRÁS) billentyC többszöri lenyomásával válassza ki a rádió hangforrást.
Az FM1, FM2, FMast, AM hullámsávok közötti választáshoz nyomja meg a BAND AST gombot.
A rádióadók automatikus kereséséhez nyomja meg röviden az egyik gombot.
A rádióadók manuális keresésének indításához nyomja meg az egyik gombot.
Az adott körzetben fogható rádióadók listájának megjelenítéséhez nyomja meg a LIST REFRESH (LISTA FRISSÍTÉSE) listájának megjelenítéséhez nyomja meg yomja m
gombot (maximum 30 adó). A lista frissítéséhez tartsa lenyomva a gombot két másodpercnél hosszabb ideig.
Válassza az ACTIVATE FREQUENCY FOLLOWING (RDS) (REGIONÁLIS FREKVENCIAKÖVETÉS (RDS) BEKAPCSOLÁSA) pontot, majd nyomja meg az OK (RDS) (REGIONÁLIS FREKVENCIAKÖVETÉS (RDS) (RDS) (REGIONÁLIS FREKVENCIAKÖVETÉS (RDS)
gombot. A képerny5n megjelenik az RDS felirat.
Válassza az FM WAVEBAND PREFERENCES (FM HULLÁMSÁV BEÁLLÍTÁSOK) funkciót, majd PREFERENCES (FM HULLÁMSÁV PREFERENCES (FM HULLÁMSÁV
nyomja meg az OK gombot.
Válassza az AUDIO FUNCTIONS (AUDIOFUNKCIÓK) pontot, majd nyomja meg az OK gombot.
Nyomja meg a MENU (MENÜ) gombot.
FM WAVEBAND PREFERENCES
ACTIVATE FREQUENCY FOLLOWING (RDS)
A küls5 környezet (domb, épület, alagút, mélygarázs, stb.) gátolhatja a vételt, még RDS frekvenciakövetési üzemmódban is. A jelenség a rádi óhullámok terjedésének sajátosságaiból adódik, és nem jelenti az autórádió meghibásodását.
RDS
Az RDS üzemmód, ha látható a kijelz5n, a frekv enciakövetésnek köszönhet5en egy adott rádióadó folyamatos hallgatá sát teszi lehet5vé. Ugyanakkor egy adott RDS rádióadó követése bizonyos feltételek mellett a nem 100%-os sugárzási lefedettséggel rendelkez5 rádióadók esetében nem biztosított az ország egész területén. Ez lehet az oka annak, ha a hallgatott rádióadó útközben esetleg elnémul.
RÁDIÓ
RÁDIÓADÓ KIVÁLASZTÁSA

Page 246 of 260

246
11
22
1
22
Kizárólag köralakú CD-t helyezzen a lejátszóba. Bizonyos gyári vagy házilagosan másolt, másolásvédelmi rendszerrel ellátott CD-k lejátszásakor a lejátszó min5ségét5l függetlenül adódhatnak mCködési rendellenességek. Ha az EJECT (KIADÁS) gomb megnyomása nélkül mCködési rendellenességek. mCködési rendellenességek.
helyez be CD-t a lejátszóba, a lejátszás automatikusan megkezd5dik.
A lejátszóban található lemez meghallgatásához a SOURCE (HANGFORRÁS) gomb többszöri meghallgatásához a SOURCE meghallgatásához a SOURCE
megnyomásával válassza ki a CD PLAYER (CD-LEJÁTSZÓ) hangforrást. megnyomásával válassza ki a CD al válassza k
A CD egy adott mCsorszámának kiválasztásához nyomja meg valamelyik gombot. A CD mCsorszámainak megjelenítéséhez nyomja meg a LIST REFRESH (LISTA FRISSÍTÉSE) megjelenítéséhez nyomja meg a LIST megjelenítéséhez nyomja meg a LIST
gombot.
Helyezze be az MP3 válogatást a lejátszóba. A lejátszás megkezdése el5tt az autórádió megkeresi az összes zenei mCsorszámot, ami hosszabb-rövidebb id5t vesz igénybe.
A CD-lejátszó 255 darab, 8 szinten elrendezett MP3 formátumú állományt képes lejátszani. Ugyanakkor a CD lejátsz ásához szükséges hozzáférési id5 csökkentése érdekében ajá nlatos az állományokat csupán 2 szinten elrendezni.
A lejátszóban található lemez meghallgatásához a SOURCE (HANGFORRÁS) gomb többszöri meghallgatásához a SOURCE meghallgatásához a SOURCE
megnyomásával válassza ki a CD PLAYER (CD-LEJÁTSZÓ) megnyomásával válassza ki a álassza ki a
hangforrást.
A CD egy adott mCsorszámának kiválasztásához nyomja meg valamelyik gombot. Az MP3 válogatás jegyzékei listájának megjelenítéséhez nyomja meg a LIST REFRESH (LISTA FRISSÍTÉSE) megjelenítéséhez nyomja meg a LIST megjelenítéséhez nyomja meg a LIST
gombot.
CD-LEJÁTSZÓ
CD MEGHALLGATÁSA
CD
MP3 VÁLOGATÁS MEGHALLGATÁSA

Page 247 of 260

247
11
22
33
Az MP3 formátum (az MPEG 1,2 & 2.5 Audio Layer 3 rövidítése) egy olyan hangtömörítési szabvány, amellyel több tucat zenei állomány rögzíthet5 egyetlen lemezen. Az MP3 formátumú felvétel lejátszása és megjelenít ése az íráshoz használt programtól és/vagy a beállításoktól függhet.
Írható CD (CDR) vagy újraírható CD (CDRW) sikeres lejátszásához íráskor válassza az ISO 9660 1,2. szint vagy a Joliet szabványt. Ha a lemez írása más formátumban történt, el5fordul hat, hogy nem lehet megfelel5en lejátszani. Egy adott lemezen ajánlatos mindig ugyanazt az írási szabványt és - az optimális hangmin5ség érdekében - a legalac sonyabb felvételi sebességet alkalmazni. A multi-session CD-k esetében a Joliet szabvány használata ajánlott.
Az autóradió kizárólag az ".mp3" kiterjesztésC állományokat képes kezelni, a más típusú állományokat (.wma, .mp4...) nem játssza le.
A lejátszás vagy megjelenítés során adódó esetleges problémák elkerülése érdekében javasolt az állományoknak 20 k arakternél rövidebb nevet adni, és tartózkodni a speciális karakterek (pl: " " ? ; ú) használatától.
Helyezze be egyenként a CD-ket a váltóba.
A SOURCE (HANGFORRÁS) gomb többszöri megnyomásával válassza ki a CD CHANGER (CD-VÁLTÓ) többszöri megnyomásával válasszval válass
hangforrást.
A CD kiválasztásához nyomja meg a számbillentyCzet megfelel5 gombját.
A CD mCsorszámának kiválasztásához nyomja meg az egyik gombot. Gyors el5re- vagy visszalépéshez tartsa lenyomva az egyik gombot.
MP3 CD
INFORMÁCIÓK ÉS TANÁCSOK
CD-VÁLTÓ
NEM MP3-KOMPATIBILIS CD HALLGATÁSA

Page 248 of 260

248
11
22
22
11
A kijelzés és a vezérlés a csatlakoztatott küls5 eszközön keresztül történik.
El5ször a küls5 eszköz hangerejét állítsa be.
Ezt követ5en állítsa be az RD4 autórádió hangerejét.
A tartozékbemenet küls5 eszköz (MP3-lejátszó, stb.) csatlakoztatását teszi lehet5vé. Alapértelmezésként a csatlakozó mCköd5képes.
A Jack / RCA audiokábel segítségével csatlakoztassa a küls5 eszközt (MP3-lejátszó, stb.) a kesztyCtartóban található (fehér és piros, RCA típusú) audiocsatlakozókhoz.
A SOURCE (HANGFORRÁS) gomb többszöri megnyomásával válassza ki az AUX hangforrást.
A TARTOZÉKBEMENET (AUX) HASZNÁLATA
A JACK / RCA AUDIOKÁBEL NEM TARTOZÉK
A TARTOZÉKBEMENET (AUX) HASZNÁLATA A TARTOZÉKBEMENET (AUX) HASZNÁLATA A KIEGÉSZÍT4 HANGFORRÁS
HANGEREJÉNEK BEÁLLÍTÁSA

Page 249 of 260

249
11
22
33
11
22
5511
04 KIHANGOSÍTÓ SZETT
Mivel a mCveletek végrehajtása nagyfokú fi gyelmet igényel a gépjármCvezet5 részér5l, a Bluetooth mobiltelefon é s az RD4 kihangosító szett összehangolását biztonsági okokbó l a gépjármC álló helyzetében, ráadott gyújtás mellett kell elvégezni.
A gépjármC nevének megfelel5 tartozék kiválasztását követ5en a többfunkciós képerny5n felülhelyezett konfi gurációs kijelzés jelenik meg.
Kapcsolja be a telefon Bluetooth funkcióját és hajtsa végre a telefon közelében található Bluetooth tartozékok keresését.
A billentyCk segítségével válassza a YES (IGEN) fü let a képerny5n, majd az OK-val hagyja jóvá a mCveletet .
Adja meg a gépjármC azonosító kódját (=1234). A telefonoktól függ5en a rendszer kérheti a kódot a konfi gurációs képerny5 megjelenése el5tt.
YES
YES
A kihangosító szett által nyújtott szolgáltatások a hálózattól, a SIM-kártyától és a használt Bluetoo th készülékek kompatibilitásától függ5en változhatnak. A készülékhez kapott kéziköny és a mobilszolgáltató segítségével tájékozódjon az elérhet5 szolgáltatásokról. A PEUGEOT hálózatban hozzáférhet 5 a legjobb mobiltelefonokat tartalmazó lista. Forduljon a PEUGEOT hálózathoz.
HÍVÁS FOGADÁSA
A bejöv5 hívásokat cseng5hang és a többfunkciós ké perny5n felülhelyezett üzenet jelzi.
A billentyCk segítségével válassza a YES (IGEN) fület a képerny5n, majd az OK gomb megnyomásával hagyja jóvá a mCveletet.
A hívás fogadásához nyomja meg a kormánynál elhelyezett kapcsoló végét.
A telefonkönyv eléréséhez nyomja meg 2 másodpercnél hosszabban a kormánynál elhelyezett kapcsoló végét.
Tárcsázáshoz a telefon klaviatúráját használja.
HÍVÁS KEZDEMÉNYEZÉSE
TELEFON CSATLAKOZTATÁSA
"C" KÉPERNY4

Page 250 of 260

250
05
RÁDIÓ: tárolt rádióadók közötti keresés a frekvenciatartományban felfelé. CD-VÁLTÓ: következ5 CD kiválasztása. Egy adott menü következ5 elemének kiválasztása.
RÁDIÓ: tárolt rádióadók közötti keresés a frekvenciatartományban lefelé. CD-VÁLTÓ: el5z5 CD kiválasztása. Egy adott menü el5z5 pontjának kiválasztása.
RÁDIÓ: automatikus keresés a a frekvenciatartományban felfelé. CD / CD-VÁLTÓ / MP3: következ5 mCsorszám kiválasztása. CD / CD-VÁLTÓ: folyamatosan lenyomva: gyorsan el5re. El5z5 elem kiválasztása.
RÁDIÓ: automatikus keresés a frekvenciatartományban lefelé. CD / CD-VÁLTÓ / MP3: el5z5 mCsorszám kiválasztása. CD / CD-VÁLTÓ: folyamatosan lenyomva: gyorsan visszafelé. Következ5 elem kiválasztása.
Hanger5 növelése.
Hanger5 csökkentése.
GYORSVEZÉRLÉS
Némítás: a hanger5növelés és -csökkentés gomb egyidejC megnyomásával.
A némítás megszüntetése: a két hanger5-szabályozó gomb egyikének megnyomásával.
- Hangforrás megváltoztatása. - Kiválasztás jóváhagyása. - Telefon felvétele/letétele. - 2 másodpercnél hosszabban megnyomva : hozzáférés a telefon menüjéhez.
KORMÁNYNÁL ELHELYEZETT
KAPCSOLÓK

Page:   < prev 1-10 ... 201-210 211-220 221-230 231-240 241-250 251-260 next >