TOYOTA YARIS 2018 Kezelési útmutató (in Hungarian)

Page 271 of 676

2714-5. Toyota Safety Sense
4
Vezetés
VIGYÁZAT!
nAz ütközés előtti bizto nsági rendszer korlátai
l Kizárólag a vezető felelős a gépjármű biztonságos vezetéséért. Mindig
vezessen körültekintően, figyelve a környezetére.
Semmilyen körülmények között ne hagyatkozzon az ütközés előtti bizton-
sági rendszerre a hagyományos fékezési művelet ellenében. A ren dszer
nem tudja minden esetben megakadályozni az ütközést vagy csökkentetni
a károkat és sérüléseket. Ne hagyatkozzon túlságosan erre a ren dszerre.
Ellenkező esetben halálos vagy súlyos sérüléssel járó balesetet okozhat.
l Habár ezt a rendszert arra tervezték, hogy segítse megakadályoz ni az
ütközéseket, illetve hogy csökkentse az ütközések mértékét, hat ásfoka
különféle körülményektől függ, ezért lehetséges, hogy a rendsze r nem
mindig képes ugyanazt a teljesítményt nyújtani.
Olvassa el alaposan a következő feltételeket. Ne hagyatkozzon túlságo-
san a rendszerre, és mindig vezessen óvatosan.
• Helyzetek, amikor a rendszer működésbe léphet, bár nem áll fen n az
ütközés lehetősége: 277. o.
• Körülmények, melyek esetén a rendszer nem feltétlenül működik meg-
felelően:  281. o.
l Ne kísérelje meg az ütközés előtti biztonsági rendszer működésének tesz-
telését, mert a rendszer nem biztos, hogy megfelelően működik, ezért bal-
esethez vezethet.
n Ütközés előtti fékezés
lLehetséges, hogy az ütközés előtti fékezési funkció nem működik megfe-
lelően, ha a vezető bizonyos műveleteket végez. Ha a gázpedált erősen
benyomja vagy a kormánykereket elfordítja, a rendszer úgy ítélh eti, hogy
a vezető kitérő manővert tesz és megakadályozhatja az ütközés előtti
fékezési funkció működését.
l Bizonyos helyzetekben az ütközés előtti fékezési funkció működé se köz-
ben a funkció működése leállhat, ha erősen lenyomja a gázpedált vagy
elfordítja a kormánykereket, és a rendszer úgy ítéli, hogy kité rő manővert
tesz.
l Ha az ütközés előtti fékezési funkció működik, nagy mennyiségű fékező
erőt képes alkalmazni a rendszer. Emellett, mivel az ütközés el őtti féke-
zési funkció kikapcsol 2 másodperccel azután, hogy megállt a gé pjármű,
ha a megállás az ütközés előtti fékezési funkció miatt következ ett be, a
vezetőnek a szükséges mértékben működtetnie kell a fékpedált.
l Ha a fékpedál le van nyomva, a rendszer úgy ítélheti, hogy a vezető kike-
rülő manővert hajt végre, ezért késleltetheti az ütközés előtti fékezési
funkció működésének időzítését.

Page 272 of 676

2724-5. Toyota Safety Sense
VIGYÁZAT!
nÜtközés előtti fékezés
lVezetés közben a rendszer úgy ítélheti meg, hogy nagy az ütközé s való-
színűsége, például vasúti átjárónál a sorompóval, ezért működésbe léphet
az ütközés előtti fékezési funkció. Ha feltétlenül arrébb kell menni a gép-
járművel, például ha vasúti átjáróban lépett működésbe a rendsz er, hajtsa
végre a következő műveleteket, majd végezze el a szükséges bizt onsági
intézkedéseket.
• Ha a gépjármű megállt, nyomja le a gázpedált.

Ha a gépjármű lassít, teljesen nyomja le a gázpedált. ( 276. o.)
• Kapcsolja ki az ütközés előtti biztonsági rendszert. ( 273. o.)
n Mikor kapcsolja ki az ütközés előtti biztonsági rendszert
A következő esetekben kapcsolja ki a rendszert, mert nem biztos, hogy
megfelelően fog működni, ami súlyos vagy halálos sérülést okozó balesetet
eredményezhet:
l Ha a gépjárművet vontatják
l Ha másik gépjárművet vontat
l Ha a gépjárművet teherautón, hajón, vonaton vagy hasonló szállí tóesz-
közzel szállíttatja
l Ha a gépjárművet megemelik járó motor mellett, és a gumiabroncsok sza-
badon mozoghatnak
l A gépjármű-ellenőrzés alkalmával, fékdob-ellenőrző műszer alkal mazása-
kor (például alváz-dinamométer vagy sebességmérő ellenőrző műsz er
használatakor), vagy járműre szerelhető kerékcentrírozó használ atakor
l Ha nem lehet a gépjárművet kiegyensúlyozottan vezetni, például, ha a
gépjárművel baleset történt, vagy hibásan működik
l A gépjármű sportos vagy terepvezetése esetén
l Ha a gumiabroncsok rossz állapotúak, és nem teljesítenek megfel elően
(  477. o.)
l Ha nem megfelelő méretű kerekeket szereltek fel
l Ha hóláncot szerelt fel
l Ha szükséghelyzeti pótkereket vagy defektjavító készletet alkal mazott

Page 273 of 676

2734-5. Toyota Safety Sense
4
Vezetés
nÜtközés előtti biztonsági rendszer be-/kikapcsolása
Nyomja a PCS gombot legalább 3 másodpercig.
Ha a rendszer kikapcsol, akkor a PCS lámpa kigyullad, és üzenet jelenik
meg a többfunkciós információs kijelzőn.
A rendszer bekapcsolásához ismét nyomja meg a PCS kapcsolót.
A motor beindításakor mindig bekapcsol az ütközés előtti bizton sági rendszer.
Az ütközés előtti biztonsági rendszer beállításainak megváltozt a-
tása
Monokróm kijelzővel felszerelt
gépjárművekSzínes kijelzővel felszerelt
gépjárművek

Page 274 of 676

2744-5. Toyota Safety Sense
nAz ütközés előtti biztonsági figyelmeztetés időzítésének beállí-
tásai
Monokróm kijelzővel fe lszerelt gépjárművek
Nyomja meg a PCS kapcsolót, hog y bekapcsolja a PCS aktiválásá-
nak visszajelzőjét és megjelenítse az aktuális figyelmeztetési időzítést
a többfunkciós információs kijel zőn. A PCS kapcsoló minden egye s
megnyomásával, miközben kijelzi az aktuális figyelmeztetési idő zí-
tést, a figyelmeztetés időzítése a következők szerint változik:
Ha a figyelmeztetési időzítés beállítását megváltoztatta, a beá llítás akkor
is megmarad, amikor legközelebb beindítja a motort.
Távoli
A figyelmeztetés az alapértelme-
zett beállításnál korábban lép mű-
ködésbe.
Közepes
Ez az alapértelmezett beállítás.
Közeli
A figyelmeztetés az alapértelme-
zett beállításnál később lép műkö-
désbe.
1
2
3

Page 275 of 676

2754-5. Toyota Safety Sense
4
Vezetés
Színes kijelzővel felszerelt gépjárművek
Nyomja meg a PCS gombot az aktuáli s figyelmeztetési időzítés több-
funkciós információs kijelz őn való megjelenítéséhez.
A PCS kapcsoló minden egyes megnyomásával, miközben kijelzi az
aktuális figyelmeztetési időzítés t, a figyelmeztetés időzítése a követ-
kezők szerint változik:
Ha a figyelmeztetési időzítés beállítását megváltoztatta, a beá llítás akkor
is megmarad, amikor legközelebb beindítja a motort.
Távoli
A figyelmeztetés az alapértelme-
zett beállításnál korábban lép mű-
ködésbe.
Közepes
Ez az alapértelmezett beállítás.
Közeli
A figyelmeztetés az alapértelme-
zett beállításnál később lép műkö-
désbe.
1
2
3

Page 276 of 676

2764-5. Toyota Safety Sense
nMűködtetési feltételek
Az ütközés előtti biztonsági rendszer bekapcsolt állapotban meghatározza,
hogy nagy-e az esélye a frontális ütközésnek egy másik járművel .
A következő funkciók az alábbiakban megjelölt sebességeken műkö dnek:
l Ütközés előtti figyelmeztetés:
• A gépjármű sebessége körülbelül 15–140 km/h (10–86 mph).
• A gépjárműve és az ön előtt haladó gépjármű közötti relatív se bességkü-
lönbség kb. 15 km/h (10 mph) vagy több.
l Ütközés előtti fékasszisztens:
• A gépjármű sebessége körülbelül 30–80 km/h (20–49 mph).
• A gépjárműve és az ön előtt haladó gépjármű közötti relatív se bességkü-
lönbség kb. 30 km/h (20 mph) vagy több.
l Ütközés előtti fékezés:
• A gépjármű sebessége körülbelül 10–80 km/h (7–49 mph).
• A gépjárműve és az ön előtt haladó gépjármű közötti relatív se bességkü-
lönbség kb. 10 km/h (7 mph) vagy több.
A következő esetekben előfordulhat, hogy a rendszer nem működik :
l Ha egy akkumulátor-csatlakozót le-, majd újracsatlakoztatott, é s a gépjármű
egy bizonyos ideig állt
l Ha a sebességváltó kar R helyzetben van
l
Ha a VSC-t kikapcsolta (csak az ütközés előtti figyelmeztető fu nkció működik)
nAz ütközés előtti biztonsági fékezés kikapcsolása
lHa bármelyik szituáció felmerül az ütközés előtti fékezési funk ció működése
közben, a működése leáll:
• Erősen lenyomja a gázpedált.
• A kormánykereket élesen vagy hirtelen elfordítja.
l Ha a gépjárművet az ütközés előtti fékezési funkció állítja meg , az ütközés
előtti fékezési funkció kikapcsol, miután a gépjárművével körül belül 2 má-
sodpercig állt.

Page 277 of 676

2774-5. Toyota Safety Sense
4
Vezetés
nHelyzetek, amikor a rendszer működésbe léphet, bár nem áll fenn az üt-
közés lehetősége
l A következő esetekben a rendszer úgy ítélheti, hogy fennáll a frontális ütkö-
zés veszélye, így az működésbe lép.
• Ha gépjárművének eleje felemelkedik vagy lesüllyed, mint példá ul egye-
netlen útfelületen vagy dimbes-dombos úton
• Ha a szembejövő sávban balra vagy
jobbra forduláshoz megálló gépjármű
mellett halad el
• Ha balra vagy jobbra forduláskor szembejövő gépjármű mellett halad el
• Ha olyan úton halad, ahol az Ön előtt, szomszédos sávban haladó gépjár-
műtől mért relatív távolság változhat,
mint például kanyargós úton
• Ha gyorsan közelít egy Ön előtt hala- dó gépjármű felé

Page 278 of 676

2784-5. Toyota Safety Sense
• Ha szűk, beépített környezetben halad, például alagútban vagy vashídon
• Ha túl közel van egy gépjárműhöz
vagy tárgyhoz
• Ha az út szélén, egy kanyar elején gépjármű vagy valamilyen tárgy talál-
ható
• Ha fényvisszaverő tárgy (kábelakna, csatornafedő stb.), lépcső, kátyú vagy
kiszögellés található az útburkolaton
vagy az útszélen
• Ha olyan helyen kel át, ahol alacsony szerkezetek találhatók az út felett
(alacsony mennyezet, forgalmi jelzé-
sek stb.)
• Ha egy tárgy (felüljáró, forgalmi jelző- tábla, hirdetőtábla, közvilágítás stb.)
van az emelkedő végén

Page 279 of 676

2794-5. Toyota Safety Sense
4
Vezetés
• Automata autómosóban
• Ha az útfelületen minták vagy festék található, vagy fal, amely összeté-veszthető egy gépjárművel
• Ha gyorsan közelít egy elektromos fize- tőkapu, parkolósorompó, vagy egyéb,
nyíló vagy csukódó sorompó felé
• Ha egy olyan alacsonyan lógó tárgyhoz közeledik, ami a gépjárművel érintkez-
het, például transzparens, faág vagy
vastag fűcsomók
• Ha gépjárművére az Ön előtt haladógépjárműről víz, hó, por stb. verődik
fel
• Ha ködben vagy füstben vezet
• Ha a gépjármű első fele megemelke- dik vagy leereszkedik

Page 280 of 676

2804-5. Toyota Safety Sense
• Ha az érzékelő elmozdul nagy mérté-kű, az érzékelőre gyakorolt erőhatás
stb. következtében
• Ha a gépjárművel olyan helyen par- kol, ahol egy tárgy az érzékelők ma-
gasságáig lóg le
• Ha a szélvédőt esőcseppek stb. bo- rítják

Page:   < prev 1-10 ... 231-240 241-250 251-260 261-270 271-280 281-290 291-300 301-310 311-320 ... 680 next >