MAZDA MODEL 6 2015 Kezelési útmutató (in Hungarian)
Page 91 of 765
3-11
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
Ajtózárak
A gyerekeket és háziállatokat mindig
vigye magával, vagy bízza ket valaki
felügyeletére:
Gyerekeket és háziállatokat álló
járm&ben felügyelet nélkül hagyni
veszélyes. Meleg idben a hmérséklet
a járm& belsejében annyira
megemelkedhet, hogy agykárosodást
vagy akár halált is okozhat.
Ne hagyja a kulcsot a járm&ben, ha ott
gyerekek tartózkodnak, és tartsa olyan
helyen, ahol gyerekek nem találhatják
meg és nem játszhatnak vele:
A kulcsot gyerekekkel a járm&ben
hagyni veszélyes! Súlyos vagy
akár halálos sérülés is lehet a
következménye!
Ha a járm&vet felügyelet nélkül hagyja,
mindig húzzon fel minden ablakot,
zárja be az ajtókat és a napfénytett, és
vigye magával a kulcsot:
A lezáratlanul hagyott járm&
veszélyes, mert a gyerekek
bezárhatják magukat a felforrósodott
járm&be, ami a halálukat okozhatja.
Emellett a bezáratlan járm& könny&
célpont a tolvajok és más célból
behatolók számára.
Az ajtók becsukása után mindig
ellenrizze, hogy azok rendesen be
vannak-e csukva:
A rendesen be nem csukott ajtó
veszélyes, mert menet közben váratlanul
kinyílhat és balesetet okozhat.
FIGYELMEZTETÉSAz ajt
Page 92 of 765
3-12
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
tZárás és nyitás kulccsal
Ha a vezet ajtajának zárját kulccsal
bezárja, minden ajtó és a csomagtérajtó is
automatikusan bezáródik, a vezet ajtajának
zárját kulccsal kinyitva mind kinyílik.
Záráshoz fordítsa a kulcsot elre,
nyitáshoz pedig hátrafelé.
tKetts zárrendszer*
A ketts zárrendszer célja, hogy
megakadályozza az ajtó belülrl történ
kinyitását, ha valaki betört a járm&be.
Ha gondja van a ketts zárrendszerrel,
konzultáljon egy szakm&hellyel, mi
valamelyik hivatalos Mazda
márkaszervizt javasoljuk.
A rendszer bekapcsolása
1. Csukja be az összes ajtót és a
tetablakot*.
2. Vegye le a gyújtást, és vegye ki a
kulcsot.
3. Csukja be az összes ajtót és a
csomagtérajtót.
MEGJEGYZÉS
•(Ajtónyitó (vezérl) rendszer
ütközésérzékelvel)*
A rendszer automatikusan kinyitja az
ajtókat, ha a járm& balesetben érintett,
hogy lehetvé tegye az utasok
számára a járm& azonnali elhagyását
és a járm&ben való bennragadás
elkerülését. Ha bekapcsolt gyújtás
mellett a járm&vet olyan ütés éri,
amely felfújja a légzsákokat, a
rendszer a balesettl számított
körülbelül 6 másodperc elteltével
automatikusan kinyitja az összes
ajtó zárját.
Az ütközés irányától, erejétl és a
baleset más körülményeitl függen
elfordulhat, hogy az ajtók nem
nyílnak ki.
Ha az ajtóval kapcsolatos rendszerek
vagy az akkumulátor meghibásodnak,
az ajtók nem fognak kinyílni.
RögzítésKioldás
Soha ne kapcsolja be a ketts
zárrendszert, ha utasok, fleg gyerekek
tartózkodnak még a járm&ben:
Ha utasok, fleg gyerekek
tartózkodnak még a járm&ben,
veszélyekkel járhat a ketts
zárrendszer bekapcsolása. Az utasok
nem fogják tudni belülrl kinyitni az
ajtókat, ezzel csapdába kerülnek, és ki
lesznek téve a szélsséges
hmérsékleteknek. Ez súlyos
sérülésekhez vagy akár halálhoz is
vezethet.
FIGYELMEZTETÉS
*Egyes modelleken.
Page 93 of 765
3-13
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
4. Helyezze a kulcsot a vezet ajtajába és
fordítsa zárt helyzetbe, majd vissza
középállásba. Ezt követen
3 másodpercen belül fordítsa újra
zárt helyzetbe.
5. A visszajelz lámpa körülbelül
3 másodpercig világít, jelezve, hogy
bekapcsolta a rendszert.
Lásd a figyelmeztet/visszajelz
lámpákra vonatkozó részt: 4-36. oldal.A rendszer kikapcsolása
Nyissa ki a vezet ajtaját, vagy fordítsa a
gyújtáskapcsolót ON (Be) állásba.
tAz ajtók nyitása és zárása a küls
zárógombbal (a továbbfejlesztett
kulcs nélküli funkcióval)
Mindegyik ajtót és a csomagtérajtót is
nyithatja/zárhatja az els ajtókon lev
küls zárógomb megnyomásával, ha
Önnél van a kulcs.
(Wagon)
A csomagtérajtón lev küls zárógomb
csak az ajtók zárására használható.
Els ajtók
MEGJEGYZÉS
•A rendszert bekapcsolhatja a jeladón
lév zárógombot 3 másodpercen
belül kétszer megnyomva is.
•(A továbbfejlesztett kulcs nélküli
funkcióval)
A rendszert bekapcsolhatja a küls
zárógombot 3 másodpercen belül
kétszer megnyomva is.
KözépsÅ‘
állás
Rögzített
pozíció
MEGJEGYZÉS
A rendszert nem lehet bekapcsolni,
ha nyitva van bármelyik ajtó vagy a
csomagtérajtó.
MEGJEGYZÉS
Ha a tápfeszültség kimarad (kiolvad a
biztosíték vagy leválasztják az
akkumulátort), a rendszert csak az ajtót
kulccsal kinyitva lehet kikapcsolni.
KülsÅ‘ zárógomb
Page 94 of 765
3-14
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
Csomagtérajtó (Zárás csak a Wagon
típuson)
Zárás
Az ajtók és a csomagtérajtó bezárásához
nyomja meg a küls zárógombot.
A vészvillogó egyszer villan fel.
(Európán kívül forgalmazott típusok)
A figyelmeztet hangjelzés egyszer hallható.
Nyitás
Az ajtók és a csomagtérajtó nyitásához
nyomja meg az egyik els ajtón lév küls
zárógombot. A vészvillogó kétszer
villan fel.
(Európán kívül forgalmazott típusok)
A figyelmeztet hangjelzés kétszer hallható.
MEGJEGYZÉS
•Ellenrizze, hogy minden ajtó és a
csomagtérajtó is biztonságosan be
van-e zárva.
A csomagtérajtót/
csomagtérfedelet mozgassa meg
anélkül, hogy az elektromos
nyitógombjához érne, és ellenrizze,
hogy nem maradt-e kissé nyitva.
•Ha valamelyik ajtó nyitva van,
akkor nem lehet bezárni az összes
ajtót a csomagtérajtóval együtt.
•Eltarthat néhány másodpercig, amíg
az ajtók a küls zárógomb
megnyomása után kinyílnak.
KülsÅ‘ zárógomb
MEGJEGYZÉS
•(Európában forgalmazott típusok)
A beállítás módosítható, hogy
hangjelzés figyelmeztessen az ajtók
és a csomagtérajtó/csomagtérfedél
küls zárgombbal történ
bezárásakor/kinyitásakor.
(Európán kívül forgalmazott
típusok)
Hangjelzés figyelmeztet az ajtók és a
csomagtérajtó/csomagtérfedél küls
zárgombbal történ bezárásakor/
kinyitásakor. A hangjelzés
kikapcsolható.
A sípoló hangjelzés hangereje is
módosítható.
Lásd a „Testreszabási
szolgáltatások” c. részt, 9-14. oldal.
A beállítás módosításához kövesse az
alábbi eljárást.
1. Kapcsolja ki a gyújtást, és zárja be
az összes ajtót és a csomagtérajtót.
2. Nyissa ki a vezet ajtaját.
3. A vezet ajtajának kinyitását
követen 30 másodpercen belül
nyomja meg és tartsa lenyomva
legalább 5 másodpercig a LOCK
(Bezárás) gombot a kulcson.
Az összes ajtó és a csomagtérajtó is
bezáródik, és az aktuálisan beállított
hangern aktiválódik a figyelmeztet
hangjelzés. (Ha a figyelmeztet
hangjelzés le van tiltva, a hangjelzés
nem szólal meg.) A beállítás a LOCK
(Bezárás) gomb minden egyes
megnyomásakor módosul, és a
figyelmeztet hang az aktuálisan
beállított hangern szólal meg. (Ha a
figyelmeztet hangjelzés le lett tiltva,
a hangjelzés nem szólal meg.)
Page 95 of 765
3-15
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
MEGJEGYZÉS
4. A módosított beállítást az alábbiak
bármelyikének végrehajtásával
véglegesítheti:
• Forgassa a gyújtáskapcsolót
ACC (Tartozékok) vagy ON (Be)
helyzetbe.
• Zárja be a vezet ajtaját.
• Nyissa ki a csomagtérajtót.
• Ne használja a kulcsot
10 másodpercig.
• Nyomja meg bármelyik gombot
a kulcson, a LOCK (záró) gomb
kivételével.
• Nyomja meg az egyik küls
zárógombot.
•(Tolvajriasztó rendszerrel
felszerelt járm&vek)
A vészvillogó villog a tolvajriasztó
rendszer élesítésekor és
kikapcsolásakor is.
Lásd a „Tolvajriasztó rendszer
(Európában forgalmazott típusok)”
c. részt, 3-51 oldal.
Lásd a „Tolvajriasztó rendszer
(Európán kívül forgalmazott
típusok)” c. részt, 3-55. oldal.
•(Ketts zárrendszerrel felszerelt
járm&vek)
A ketts zárrendszer
bekapcsolásához nyomja meg a
küls zárógombot 3 másodpercen
belül kétszer. Lásd a „Ketts
zárrendszer” c. részt, 3-12.
MEGJEGYZÉS
•A beállítás megváltoztatható úgy,
hogy az ajtók és a csomagtérajtó
automatikusan bezáródjanak a küls
zárógomb megnyomása nélkül is.
Lásd a „Testreszabási
szolgáltatások” c. részt, 9-14. oldal.
(Automatikus zárás funkció)
Amikor a továbbfejlesztett kulccsal
a kezében az összes ajtót és a
csomagtérajtót/csomagtérfedelet
bezárja, hangjelzés hallatszik.
Körülbelül három másodperccel
azután, hogy a továbbfejlesztett
kulcs hatótávolságon kívül került,
az ajtók és a csomagtérajtó/
csomagtérfedél automatikusan
bezáródnak. Ekkor a vészvillogó
egyszer felvillan. (Még ha a vezet
a hatótávolságon belül marad is, az
ajtók és a csomagtérajtó körülbelül
30 másodperc múlva automatikusan
bezáródnak.) Ha a vezet
hatótávolságon kívülre kerül,
mieltt az ajtók és a csomagtérajtó
teljesen bezáródnak vagy egy másik
kulcs a járm&ben marad, az
automatikus zárás funkció nem lép
m&ködésbe. Mieltt otthagyja a
járm&vet, mindig ellenrizze, hogy
az összes ajtó és a csomagtérajtó is
be van-e csukva és be van-e zárva.
Az automatikus zárás funkció az
elektromos ablakokat nem zárja be.
Page 96 of 765
3-16
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
tZárás és nyitás jeladóval
Minden ajtó és a csomagtérajtó nyitható
és zárható a kulcs nélküli ajtónyitó
rendszer jeladójával, lásd a „Kulcs nélküli
ajtónyitó rendszer” c. részt (3-3. oldal).
tZárás és nyitás az ajtózáró
kapcsolóval*
Ha az összes ajtó és a csomagtérajtó/
csomagtérfedél zárva van, a zárás oldal
megnyomásával minden ajtó és a
csomagtérajtó/csomagtérfedél is
automatikusan bezáródik.
A nyitás oldal megnyomására mindegyik
kinyílik.
tAutomatikus zárás/nyitás funkció*
MEGJEGYZÉS
•(Automatikus visszazárás funkció)
A küls zárógombbal való kinyitás
után minden ajtó és a csomagtérajtó/
csomagtérfedél is automatikusan
újra bezáródik, ha 30 másodpercen
belül nem hajtja végre az alábbi
m&veletek valamelyikét. Ha a járm&
fel van szerelve tolvajriasztó
rendszerrel, ezt a vészvillogó
villogása jelzi.
Az ajtók automatikus visszazáródási
ideje megváltoztatható.
Lásd a „Testreszabási
szolgáltatások” c. részt, 9-14. oldal.
• Az ajtó vagy a csomagtérajtó
kinyitása.
• A gyújtáskapcsoló átkapcsolása a
gyújtás levételén kívül bármelyik
helyzetbe.
MEGJEGYZÉS
Ha valamelyik ajtó vagy a
csomagtérajtó/csomagtérfedél nyitva
van, akkor nem lehet bezárni az ajtókat
és a csomagtérajtót/csomagtérfedelet.
Ne húzza meg az els ajtó bels
fogantyúját:
Az els ajtó bels fogantyújának
meghúzása a gépkocsi mozgása
közben veszélyes. Az utasok
kieshetnek a járm&bl, ha az ajtó
véletlenül kinyílik, ami súlyos sérülést
vagy halált okozhat.
Kioldás
Rögzítés
FIGYELMEZTETÉS
*Egyes modelleken.
Page 97 of 765
3-17
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
•Ha a járm& sebessége meghaladja a
20 km/h értéket, az összes ajtó és a
csomagtérajtó/csomagtérfedél is
automatikusan bezáródik.
•Ha a gyújtás ki van kapcsolva, az
összes ajtó és a csomagtérajtó/
csomagtérfedél zárja is automatikusan
kinyílik.
Ezek a funkciók kikapcsolhatók, hogy ne
m&ködjenek.
Az automatikus nyitás/zárás funkció
beállításának módosítása az ajtózáró
kapcsolóval
A következ táblázatban található funkciók
egyikének kiválasztásával és az ajtó bels
panelén található ajtózáró kapcsolónak az
alábbi beállításmódosítási eljárás szerinti
m&ködtetésével beállítható, hogy az ajtók
és a csomagtérajtó/csomagtérfedél
automatikusan bezáródjanak vagy
kinyíljanak.
A beállítások a következ eljárással
módosíthatók.
MEGJEGYZÉS
•A 3. számú funkció a járm& gyári
beállítása.
•Összesen hat automatikus nyitás/zárás
funkció érhet el az automatikus
sebességváltóval, és három funkció a
manuális sebességváltóval felszerelt
járm&vekhez. Ügyeljen rá, hogy a
kiválasztott funkció számának
megfelel alkalommal nyomja meg az
ajtózáró kapcsoló nyitás oldalát. Ha a
kapcsolót véletlenül hétszer nyomja
meg automatikus, vagy négyszer
manuális sebességváltóval felszerelt
járm&nél, az eljárás érvénytelen lesz.
Ha ez történik, kezdje újra az elejétl
a m&veletet.
Funkció számaFunkció*1
1Az automatikus ajtózárás
funkció ki van kapcsolva.
2Ha a járm& sebessége
körülbelül 20 km/h vagy
nagyobb, az összes ajtó és
a csomagtérajtó/
csomagtérfedél is
automatikusan bezáródik.
3Ha a járm& sebessége
körülbelül 20 km/h vagy
nagyobb, az összes ajtó és
a csomagtérajtó/
csomagtérfedél is
automatikusan bezáródik.
A gyújtás kikapcsolása
után az összes ajtó és a
csomagtérajtó/
csomagtérfedél zárja is
kinyílik.
4(Csak automatikus
sebességváltóval felszerelt
járm&vek estében)
Ha bekapcsolt gyújtás
mellett a sebességváltó kart
a parkoló (P) állásból
bármilyen más állásba
kapcsolja, az összes ajtó és
a csomagtérajtó/
csomagtérfedél is
automatikusan bezáródik.
Page 98 of 765
3-18
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
*1 Az automatikus ajtózárás funkcióhoz más
beállítások szakm&helyben érhetk el.
Javasoljuk, hogy forduljon hivatalos Mazda
márkaszervizhez. További részletekért keressen
fel egy szakm&helyt, mi valamelyik hivatalos
Mazda márkaszervizt javasoljuk.
Lásd a „Testreszabási szolgáltatások” c. részt,
9-14. oldal.
1. Biztonságosan parkolja le a járm&vet.
Az összes ajtónak csukva kell maradnia.
2. Kapcsolja a gyújtást ON (Be) állásba.
3. Nyomja meg, és tartsa lenyomva az
ajtózáró kapcsoló zárás oldalát
20 másodpercen belül a gyújtás
bekapcsolása után, és gyzdjön meg róla,
hogy körülbelül nyolc másodperccel ezután
hallható egy figyelmeztet hangjelzés.
4. Lásd az automatikus nyitás/zárás
funkció beállítási táblázatot a kívánt
beállítás funkciószámának
meghatározásához. Nyomja meg a
kiválasztott funkció számának
megfelel alkalommal az ajtózáró
kapcsoló nyitás oldalát (pl. ha a 2.
funkciót választja, csak 2-szer nyomja
meg a kapcsoló nyitás oldalát).
5. Három másodperccel a funkció
beállításának módosítása után egy
figyelmeztet hang hallható a
kiválasztott funkció számának
megfelel alkalommal. (pl. 3.
funkciószám = 3 figyelmeztet hang)
(Manuális sebességváltóval felszerelt
járm&vek estében)
5(Csak automatikus
sebességváltóval felszerelt
járm&vek estében)
Ha bekapcsolt gyújtás
mellett a sebességváltó kart
a parkoló (P) állásból
bármilyen más állásba
kapcsolja, az összes ajtó és
a csomagtérajtó/
csomagtérfedél is
automatikusan bezáródik.
Ha a sebességváltó kart
bekapcsolt gyújtás mellett
parkoló (P) állásba
kapcsolja, az összes ajtó és
a csomagtérajtó/
csomagtérfedél zárja
automatikusan kinyílik.
6(Csak automatikus
sebességváltóval felszerelt
járm&vek estében)
Ha a járm& sebessége
körülbelül 20 km/h vagy
nagyobb, az összes ajtó és
a csomagtérajtó/
csomagtérfedél is
automatikusan bezáródik.
Ha a sebességváltó kart
bekapcsolt gyújtás mellett
parkoló (P) állásba
kapcsolja, az összes ajtó és
a csomagtérajtó/
csomagtérfedél zárja
automatikusan kinyílik.
Funkció számaFunkció*1
Nyomja meg
2 alkalommal
Nyomja meg
3 alkalommal
Jelenlegi funkció száma
1. számú funkció
2. számú funkció
3. számú funkció
Nyomja meg
4 alkalommal Nyomja meg egyszer az ajtózáró
kapcsoló nyitás oldalát
Beállítás törléseBeállítás törlése
Funkció beállítva
(a sípolások száma
megfelel a
kiválasztott funkció
számának)
Nyomja meg az ajtózáró
kapcsoló zárás oldalát
Várjon 3 másodpercet
Page 99 of 765
3-19
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
(Automatikus sebességváltóval
felszerelt járm&vek estében)
tZárás és nyitás az ajtózáró gombbal
M&ködtetés a járm& belsejébl
(Ajtózáró kapcsolóval felszerelt
járm&vek)
Bármelyik ajtónak a járm& belsejébl
történ bezárásához nyomja meg az
ajtózáró gombot.
A nyitáshoz húzza ki a gombot.
Ez nem m&ködteti a többi ajtó zárját.(Ajtózáró kapcsoló nélküli járm&vek)
Ha a vezetoldali ajtó ajtózáró gombját
megnyomják, minden ajtó és a
csomagtérajtó is automatikusan bezáródik.
Amikor a vezetoldali ajtó ajtózáró
gombját kihúzzák, mind kinyílnak.
MEGJEGYZÉS
•Az ajtók nem zárhatók, illetve nem
nyithatók ki a funkció beállításának
végrehajtása során.
•Az eljárás az ajtózáró kapcsoló
zárás oldalának megnyomásával
megszakítható.
Nyomja meg egyszer az ajtózáró
kapcsoló nyitás oldalát
Nyomja meg
2 alkalommal
Nyomja meg
3 alkalommal
Jelenlegi funkció száma
1. számú funkció
2. számú funkció
Nyomja meg
4 alkalommal
3. számú funkció
Nyomja meg
5 alkalommal
4. számú funkció
Nyomja meg
7 alkalommal 5. számú funkció
Nyomja meg
6 alkalommal
6. számú funkció
Beállítás törléseBeállítás törlése
Funkció beállítva
(a sípolások száma
megfelel a kiválasztott
funkció számának) Nyomja meg az ajtózáró
kapcsoló zárás oldalát
MEGJEGYZÉS
Amikor az ajtózáró gomb nyitott
helyzetben van, látható a piros jelzés.
.
Rögzítés
Kioldás
Piros jelzés
Page 100 of 765
3-20
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
M&ködtetés kívülrl
Ha kívülrl szeretné bezárni az ajtózáró
gombbal az els és a hátsó ajtókat, nyomja
le az ajtózáró gombot zárt helyzetbe, majd
csukja be az ajtót (nem kell hozzá nyitási
helyzetben tartani a kilincset).
tBiztonsági gyermekzárak a hátsó
ajtókon
Ezek a zárak segítenek megakadályozni,
hogy a gyerekek véletlenül kinyissák
valamelyik hátsó ajtót. Ha gyerek utazik a
járm&ben, használja mindkettt.
Ha zárt helyzetbe állítja a biztonsági
gyermekzárat, mieltt becsukná az ajtót, az
ajtót nem lehet belülrl kinyitni. Az ajtó
ekkor csak a küls kilinccsel nyitható.
MEGJEGYZÉS
Ha így zárja be az ajtót:
•Ügyeljen rá, hogy bent ne hagyja a
kulcsot a járm&ben.
•A vezetoldali ajtó ajtózáró
gombját az ajtó nyitott helyzetében
nem lehet m&ködtetni.
Ajtózáró gomb
RögzítésKioldás