MAZDA MODEL 6 2017 Kezelési útmutató (in Hungarian)

Page 381 of 782

MEGJEGYZÉS
•A következő körülmények között előfordulhat, hogy a radarérzékelő (első) nem észleli
megfelelően az elöl haladó járműveket vagy akadályokat, és egyik rendszer sem fog
megfelelően működni.
•Vannak olyan járművek, amelyek hátsó felülete nem veri vissza megfelelően a
rádióhullámokat. Ilyen lehet pl. az üres utánfutó, a műanyagplatós teherautó, a műanyag
hátsó lökhárítóval rendelkező jármű vagy egy legömbölyített alakú jármű.
•Alacsony építésű elöl haladó jármű, amely kisebb felületen veri vissza a rádióhullámokat.
•A láthatóságot csökkentheti, ha az elöl ha ladó jármű vizet, havat vagy port hord fel a
gumiabroncsairól a szélvédőre.
•Ha a csomagtér súlyos tárgyakkal van telerakva, vagy a hátsó utasülések foglaltak.
•Az autó elején található emblémát jég, hó vagy por lepte be.
•Zord időjárás esetén, mint pl. eső, hó vagy homokviharok.
•Ha olyan létesítmények vagy tárgyak közelében halad el, amelyek erős rádióhullámokat
bocsátanak ki.
•A következő feltételek mellett előfordulhat, hogy a radarérzékelő (első) nem tudja érzékelni
az előtte található járm űveket vagy akadályokat.
•Egy kanyar elején és végén.
•Kanyargós úton.
•Olyan úton, ahol útépítés vagy útlezárás miatt keskenyebbek a forgalmi sávok.
•Az elöl haladó jármű a radarérzékelő holtterében halad.
•Az elöl haladó jármű egy balesetből vagy műszaki hibából kifolyólag szokatlanul halad.
•Egymást követő bukkanókból álló úton.
•Ha rossz utakon vagy földutakon vezet.
•Ha az Ön járműve és az elöl haladó jármű közötti távolság különösen kicsi.
•Ha egy jármű hirtelen kerül közel, pl. bevág az Ön sávjába.
•A rendszer hibás működését megelőzendő mindig az előírt méretű, az előírt gyártótól
származó, márkanevű és profilmintázatú abroncsokat használjon mind a négy keréken.
Továbbá ne használjon számottevően eltérő kopási tulajdonságokkal rendelkező vagy
számottevően eltérő guminyomású abroncsokat ugyanazon a járművön (az ideiglenes
pótkereket is beleértve).
•Ha az akkumulátor töltöttségi szintje alacsony, előfordulhat, hogy a rendszer nem működik
megfelelően.
•Ha olyan utakon vezet, amelyeken kicsi a forgalom és kevés a radarérzékelő (első) által
észlelhető elöl haladó jármű vagy útakadály, a kijelzőn egy rövid időre megjelenhet a „Front
radar blocked” (Elülső radar eltakarva) üzenet, de ez nem jelez hibás működést.
Vezetés közben
i-ACTIVSENSE
4-220 Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page 382 of 782

Radarérzékelők (hátsó)*
A jármű radarérzékelőkkel (hátsó) van felszerelve. Az alábbi rendszerek is használják a
radarérzékelőket (hátsó).
•Holttérfigyelő rendszer (BSM)
•Hátsó keresztforgalom-riasztó (RCTA)
A radarérzékelők (hátsó) rádióhullámokat bocsáta nak ki, majd érzékelik a hátulról közeledő
járműről vagy útakadályról visszaverődő hullámokat.
Radarérzékelők (hátsó) Radarérzékelők (hátsó)
Sedan
Wagon
A radarérzékelők (hátsó) a hátsó lökhárító belsejébe vannak beszerelve, egy-egy a bal és a
jobb oldalon.
A lökhárítónak a radarérzékelők (hátsó) körüli területét mindig tartsa tisztán, hogy a
radarérzékelők (hátsó) megfelelően működjenek. Ne helyezzen oda semmit, például
matricákat sem.
Lásd a Külső ápolás c. részt, 6-74. oldal.
VIGYÁZAT
Ha a hátsó lökhárító erős ütést kap, előfordulhat, hogy a rendszer nem fog megfelelően
működni. Azonnal állítsa le a rendszert, és vizsgáltassa meg a járművet egy
szakműhelyben. Javasoljuk, hogy forduljon egy hivatalos Mazda márkaszervizhez.
Vezetés közben
i-ACTIVSENSE
*Egyes modelleken.4-221 Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page 383 of 782

MEGJEGYZÉS
•A radarérzékelők (hátsó) érzékelési képességének korlátai vannak. A következő
esetekben az érzékelési képesség csökkenhet, és előfordulhat, hogy a rendszer nem fog
megfelelően működni.
•A hátsó lökhárító a radarérzékelők (hátsó) közelében deformálódott.
•A hátsó lökhárítón a radarérzékelőkhöz (hátsó) hó, jég, vagy sár tapad.
•Rossz időjárási körülmények között, pl. esőben, ködben vagy hóban.
•A következő körülmények között a radarérzékelők (hátsó) nem, vagy nehezen észlelik
a céltárgyakat.
•Álló tárgyak vannak az úton vagy az út mentén, például kisméretű, kétkerekű
járművek, kerékpárok, gyalogosok, állatok vagy bevásárlókocsik.
•Egy jármű alakja olyan, hogy nem veri vi ssza a radarhullámokat, pl. alacsony építésű
üres trélerek vagy sportkocsik.
•A gyárból kikerülő járművekben a radarérzékelők (hátsó) iránya mindig terhelt
járműhöz van beállítva, hogy a radarérzékelők (hátsó) a megfelelő módon
érzékelhessék a közeledő járműveket. Ha a radarérzékelők (hátsó) iránya bizonyos okok
miatt megváltozott, vizsgáltassa meg a járművet egy szakműhelyben. Javasoljuk, hogy
forduljon egy hivatalos Mazda márkaszervizhez.
•A radarérzékelők (hátsó) cseréjéhez vagy javításához, vagy a lökhárító javításához,
festéséhez vagy cseréjéhez forduljon szakműhelyhez. Javasoljuk, hogy forduljon egy
hivatalos Mazda márkaszervizhez.
•Kapcsolja ki a rendszert utánfutó vontatásakor, vagy valamilyen kiegészítő, például
kerékpártartó felszerelésekor a jármű hátuljára. Ellenkező esetben a radar által
kibocsátott rádióhullámok blokkolása miatt a rendszer nem fog normális módon
működni.
•A radarérzékelőkre vonatkoznak az ország rádióhullámokat kibocsátó eszközökre
vonatkozó előírásai, amelyben a járművet vezetik. Ha a járművel külföldre megy,
szükség lehet az ország engedélyére, ahol a járművet használni fogja.
Vezetés közben
i-ACTIVSENSE
4-222 Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page 384 of 782

Ultrahangos érzékelő (hátsó)*
Az ultrahangos érzékelők (hátsó) ultrahanghullámokat bocsátanak ki, amelyek
visszaverődnek a jármű mögötti akadályokról, és az ultrahangos érzékelők (hátsó) érzékelik
a visszaverődő hullámokat.
Sedan Wagon
Ultrahangos érzékelő (hátsó) Ultrahangos érzékelő (hátsó)
Az ultrahangos érzékelők (hátsó) a hátsó lökhárítóba vannak beszerelve.
Vezetés közben
i-ACTIVSENSE
*Egyes modelleken.4-223 Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page 385 of 782

Sebességtartó rendszer*
A sebességtartó rendszerrel bármilyen 25 km/h feletti sebességet beállíthat és automatikusan
fenntarthat.
FIGYELMEZTETÉS
Ne használja a sebességtartó rendszer t a következő körülmények között:
A sebességtartó rendszer használata a következő körülmények között veszélyes és
a jármű feletti uralom elvesztésével járhat.
•Dombos terep
•Meredek lejtők
•Sűrű vagy egyenetlen forgalom
•Csúszós vagy kanyargós utak
•Más olyan körülmény, ahol változó sebesség szükséges
▼ Sebességtartó rendszer kapcsolója
ON (Be) kapcsoló
RES/+ kapcsoló
Állítható sebességhatároló
nélkül
SET- kapcsolóOFF/CAN
(Ki/Törlés) kapcsoló
ÜZEMMÓD kapcsoló
RES/+ kapcsoló
Állítható
sebességhatárolóval
SET- kapcsolóOFF/CAN
(Ki/Törlés) kapcsoló
Vezetés közben
Sebességtartó rendszer
4-224*Egyes modelleken. Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page 386 of 782

▼Sebességtartó rendszer fő
visszajelző lámpája (fehér)/
Sebességtartó rendszer beállítva
visszajelző lámpája (zöld)
Ez a jelzés kétféle színnel képes világítani.
Sebességtartó rendszer fő visszajelző
lámpája (fehér)
A jelzés a sebességtartó rendszer
bekapcsolásakor kapcsol fel (fehér).
Sebességtartó beállítva visszajelző
lámpa (zöld)
A jelzés a sebességtartás beállítását
követően kapcsol fel (zöld).
▼Aktiválás/deaktiválás
Állítható sebess
éghatárolóval
A rendszer aktiválásához nyomja meg az
ÜZEMMÓD kapcsolót. Bekapcsol a
sebességtartó fő jelzése (fehér).
A rendszer deaktiválásához nyomja meg
az OFF/CAN (KI/TÖRLÉS) kapcsolót.
A sebességtartó fő jelzése (fehér)
kikapcsol.
MEGJEGYZÉS
Ha a sebességtartó rendszer működése
közben megnyomja a MODE
(Üzemmód) kapcsolót, a sebességtartó
rendszer a beállítható
sebességszabályozásra kapcsol.
Állítható sebességhatároló nélkül
A rendszer aktiválásához nyomja meg az
ON (Be) kapcsolót. Bekapcsol a
sebességtartó fő jelzése (fehér).
A rendszer deaktiválásához nyomja meg
az OFF/CAN (KI/TÖRLÉS) kapcsolót.
A sebességtartó fő jelzése (fehér)
kikapcsol.
FIGYELMEZTETÉS
Mindig kapcsolja ki a sebességtartó
rendszert, ha nem használja:
Az aktiválásra kész állapotban
tartott sebességtartó rendszerveszélyes, ha nem használja azt. Az
aktiváló gomb véletlenmegnyomásakor a rendszerváratlanul működésbe léphet, ami a
jármű fölötti uralom elvesztéséveljárhat és balesetet okozhat.
MEGJEGYZÉS
A gyújtás kikapcsolásakor megmarad a
rendszer kikapcsolás előtti állapota. Ha
például a gyújtáskapcsoló
kikapcsolásakor a sebességtartó
rendszer működött, akkor az bekapcsol,
amikor a gyújtáskapcsolót újra ON (Be)
helyzetbe állítja.
▼ A sebesség beállítása
1.
(Állítható sebességhatárolóval)
Aktiválja a sebességtartó rendszert az
ÜZEMMÓD gomb megnyomásával. A
sebességtartó fő jelzése (fehér)
bekapcsol.
Vezetés közben
Sebességtartó rendszer
4-225 Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page 387 of 782

(Állítható sebességhatároló nélkül)
Aktiválja a sebességtartó rendszert az
ON (Be) gomb megnyomásával. A
sebességtartó fő jelzése (fehér)
bekapcsol.
2. Gyorsítson a kívánt sebességre (legalább 25 km/h-ra).
3. Állítsa be a sebességtartó rendszert a SET
kapcsolóval a kívánt sebességre.
A sebességtartó a SET
megnyomásakor kapcsolódik be. Ezzel
egyidejűleg engedje fel a gázpedált. A
sebességtartó beállítva jelzés (zöld)
bekapcsol.
MEGJEGYZÉS
•A sebességtartó sebességbeállítása
nem adható meg a következő
körülmények között:
•(Automata sebességváltó)
A fokozatválasztó kar P vagy N
helyzetbe van kapcsolva.
•(Manuális sebességváltó)
A sebességváltó kar üres helyzetbe
van kapcsolva.
•A rögzítőfék be lett húzva.
•(Állítható sebe sséghatárolóval
felszerelt járművek)
Megnyomták az állítható
sebességhatároló ÜZEMMÓD
kapcsolóját.
•Engedje el a SET (Gyorsítás) vagy
RES/
kapcsolót a kívánt
sebességnél, vagy lenyomva tartott
RES/
kapcsoló esetén a sebesség
tovább emelkedik, lenyomva tartott
SET
(Lassítás) kapcsoló esetén
pedig tovább csökken (kivéve, ha
lenyomja a gázpedált).
•Meredek lejtőn a jármű felfelé
haladva hirtelen lelassulhat, lefelé
haladva pedig felgyorsulhat.
•A sebességtartó rendszer kikapcsolt,
ha a jármű sebessége meredek
emelkedőn haladva 21 km/h alá
csökken.
•A sebességtartó rendszer
kikapcsolhat, ha a jármű sebessége
kb. 15 km/h-val az előre beállított
sebesség alá esik (például hosszú,
meredek emelkedőn való haladáskor).
A sebességtartó rendszerrel beállított
járműsebesség jelenik meg a
műszercsoporton.
„A” típusú műszercsoport
„B” típusú műszercsoport Többszörös kijelző
Aktív menetkijelző
Vezetés közben
Sebességtartó rendszer
4-226 Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page 388 of 782

▼A beállított sebesség növelése
Kövesse a következő eljárások
valamelyikét.
A sebesség növelése a sebességtartó
rendszer kapcsolójával
Nyomja meg a RES/ kapcsolót, és tartsa
lenyomva. A jármű felgyorsul. A kívánt
sebesség elérésekor engedje fel a
kapcsolót.

Nyomja meg röviden a RES/
kapcsolót
az előre beállított sebesség módosításához.
Többszöri működtetéssel a lenyomások
számának megfelelően növelhető az előre
beállított sebesség.
A sebesség növelése a RES/
gomb
egyszeri megnyomásával
Járműsebesség növelésének megjelenítése
a műszercsoporton, km/h-ban: 1 km/h (0,6
mph)
Járműsebesség növelésének megjelenítése
a műszercsoporton, mph-ban: 1 mph (1,6
km/h)
A sebesség növelése gázpedállal
Nyomja le a gázpedált a kívánt sebességre
való gyorsításhoz. Nyomja meg a SET
(Lassítás) kapcsolót, majd azonnal engedje
fel.
MEGJEGYZÉS
Gyorsítson, ha átmenetileg fel szeretne
gyorsítani a sebességtartó rendszer
bekapcsolt állapotában. Ez nincs
hatással a beállított sebességre. Vegye
le a lábát a gázpedálról a beállított
sebességhez való visszatéréshez.
▼ A beállított sebesség csökkentése
Nyomja meg a SET (Gyorsítás)
kapcsolót, és tartsa lenyomva. A jármű
fokozatosan lelassul.
A kívánt sebesség elérésekor engedje fel a
kapcsolót.

Nyomja meg röviden a SET
(Lassítás)
kapcsolót az előre beállított sebesség
módosításához. Többszöri működtetéssel a
lenyomások számának megfelelően
csökkenthető az előre beállított sebesség.
A sebesség csökkentése a SET
(Lassítás) gomb egyszeri
megnyomásával
Járműsebesség növelésének megjelenítése
a műszercsoporton, km/h-ban: 1 km/h (0,6
mph)
Járműsebesség növelésének megjelenítése
a műszercsoporton, mph-ban: 1 mph (1,6
km/h)
▼ A sebességtartás visszakapcsolása
25 km/h fölötti sebességnél
Ha nem az OFF/CAN (KI/TÖRLÉS)
kapcsolóval (hanem például a fékpedál
működtetésével) kapcsolta ki a
sebességtartást, és a rendszer továbbra is
aktív, a RES/
(Visszaállítás) kapcsolót
megnyomva automatikusan visszaáll a
legutóbb beállított sebesség.
Ha a jármű sebessége 25 km/h alatt van,
növelje 25 km/h fölé, és nyomja meg a
RES/
(Visszaállítás) kapcsolót.
Vezetés közben
Sebességtartó rendszer
4-227 Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page 389 of 782

▼Ideiglenes kikapcsolás
A rendszer ideiglenes kikapcsolásához
használja a következő módszerek egyikét:
•Nyomja le kissé a fékpedált.
•(Manuális sebességváltó)
Nyomja le a tengelykapcsoló pedált.
•Nyomja meg az OFF/CAN (Ki/Törlés)
kapcsolót.
Ha megnyomja a RES/
gombot, amikor a
jármű sebessége 25 km/h vagy magasabb,
a rendszer visszaáll az előzőleg beállított
sebességre.
MEGJEGYZÉS
•A sebességtartó rendszer átmenetileg
kikapcsol a következő feltételek
bármelyikének teljesülése esetén.
•A rögzítőfék be lett húzva.
•(Állítható sebe sséghatárolóval
felszerelt járművek)
Megnyomták az állítható
sebességhatároló ÜZEMMÓD
kapcsolóját.
•(Automata sebességváltó)
A fokozatválasztó kar P vagy N
helyzetbe van kapcsolva.
•(Manuális sebességváltó)
A sebességváltó kar üres helyzetbe
van kapcsolva.
•Ha a sebességtartó rendszer
bármelyik kikapcsolási feltétel
teljesülése miatt átmenetileg
kikapcsol, a sebesség nem állítható be
újra.
•(Automata sebességváltó)
A sebességtartó rendszer manuális
kapcsolási módban (a fokozatválasztó
kar D-ből M helyzetbe van
kapcsolva) való haladáskor nem
kapcsolható ki. Ezért a motorfék
akkor sem működik, ha a
sebességváltót egy kisebb fokozatba
kapcsolja. Ha lassítania kell,
csökkentse a beállított sebességet,
vagy nyomja le a fékpedált.
▼ Kikapcsolás
Ha állandó sebességet állítottak be (az
állandó sebesség beá
llításának jelzése
(zöld) kigyullad)
Nyomja meg hosszan az OFF/CAN (KI/
TÖRLÉS) kapcsolót, vagy nyomja meg
2-szer az OFF/CAN (KI/TÖRLÉS)
kapcsolót.
Ha nem állítottak be állandó sebességet
(az állandó sebesség fő jelzése (fehér)
kigyullad)
Nyomja meg az OFF/CAN (Ki/Törlés)
kapcsolót.
Vezetés közben
Sebességtartó rendszer
4-228 Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page 390 of 782

Gumiabroncsnyomás-figyelő rendszer*
A gumiabroncsnyomás-figyelő rendszer (TPMS) mind a négy kerék levegőnyomását figyeli.
Ha a levegőnyomás egy vagy több gumiabroncsban túl alacsony, a rendszer a
műszercsoportban található gumiabroncsnyomás-figyelő rendszer figyelmeztető lámpa
bekapcsolásával és egy sípoló hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt. A rendszer közvetve, az
ABS keréksebesség-érzékelőitől kapott adatok alapján figyeli a gumiabroncsnyomást.
A rendszer megfelelő működése érdekében meghatározott abroncsnyomásnál (értéke a
gumiabroncs-nyomásérték címkén van megadva) el kell végezni a rendszer kezdeti
beállítását. Kövesse az eljárást, és végezze el az inicializálást.
Lásd „A gumiabroncsnyomás-figyelő rendszer inicializálása” c. részt, 4-232. oldal.
A figyelmeztető lámpa villog, ha a rendszer meghibásodott.
Lásd a visszajelző/figyelmeztető lámpákra vonatkozó részt a 4-49. oldalon.

ABS keréksebesség-érzékelő
Vezetés közben
Gumiabroncsnyomás-figyelő rendszer
*Egyes modelleken.4-229 Form No. Mazda6 8FK7-EE-16F-HU+L_Edition1.pdf

Page:   < prev 1-10 ... 341-350 351-360 361-370 371-380 381-390 391-400 401-410 411-420 421-430 ... 790 next >