Peugeot Boxer 2020 Kezelési útmutató (in Hungarian)

Page 81 of 196

79
Vezetés
6

A szélvédő tetején elhelyezett kamera
használatával ez a rendszer az alábbi típusú
közlekedési táblákat ismeri fel, és jelenít meg
vonatkozó információt a műszerfalon:
– az engedélyezett legmagasabb sebességet,– előzni tilos jelzést,– a fenti korlátozások / tiltások végét.A rendszer bal oldalon és jobb oldalon, fent
és lent, illetve az átfedésben lévő táblákat is
felismeri.
A rendszer csak a kerek táblákat ismeri fel.
A sebességkorlátozás mértékegysége (km/h vagy mph) attól az országtól függ,
amelyben közlekedik.
A maximálisan megengedett sebesség
betartásakor ezt az értéket kell figyelembe
venni.
A rendszer megfelelő működése érdekében
fontos, hogy amikor másik országba lép,
a műszerfalon kijelzett sebességkorlát
mértékegysége megfeleljen az adott
országban használatos mértékegységnek.
Az automatikus táblafelismerő rendszer vezetéstámogató funkció, mely nem
mindig pontosan tünteti fel az aktuális
sebességhatárt.
Az út menti sebességkorlátozó táblák ebben
a tekintetben mindig elsőbbséget élveznek.
Előfordulhat, hogy a rendszer nem
jelez sebességkorlátozást, ha egy előre
meghatározott távon nem érzékel jelzőtáblát.
A rendszert a bécsi közúti közlekedési
egyezményben előírtaknak megfelelő
jelzőtáblák felismerésére tervezték.
A fényszórók izzóinak cseréjekor, határozottan
javasoljuk eredeti pótalkatrészek beszerelését.
Más izzók használata csökkentheti a rendszer
teljesítményét.
A működési elvek

A szélvédő tetején elhelyezett kamera
segítségével a rendszer érzékeli és leolvassa a
sebességkorlátozó táblákat, előzni tilos táblákat,
valamint ezek feloldását jelző táblákat. A kamera által beolvasott tábla a műszerfalon
jelenik meg, amint elhalad mellette (amint a
gépjármű egyvonalba kerül vele).
Kijelzés az érintőképernyőn,
majd a műszerfalon
A panelek az alábbi két fázisban jelennek meg:– Minden felismert közlekedési tábla megjelenik az érintőképernyőn felugró jelzés formájában 40
másodpercig.
– A táblák ezt követően a műszerfalon jelennek meg.
A rendszer egyszerre kettő közlekedési táblát
(sebességkorlátozás és előzési tilalom/előzési
tilalom vége) képes megjeleníteni a műszerfal
két erre kijelölt területén.
Ha további közlekedési táblát észlel, például
sebességkorlátozás esős idő kiegészítő táblával,
egy üres ablakban jeleníti meg a vonatkozó ikon
alatt.
A további közlekedési táblák szűrése a
következő:
– A havas vagy jeges közlekedési körülményekre vonatkozó táblák csak akkor
jelennek meg, amikor a külső hőmérséklet 3°C
alá csökken.
– A havas, esős vagy ködös közlekedési körülményekre vonatkozó táblák csak akkor
jelennek meg, amikor az ablaktörlő be van
kapcsolva és a külső hőmérséklet 3°C alá
csökken.

Page 82 of 196

80
Vezetés
A kijelzőn az OFF (KI) felirat látható az utoljára
beprogramozott sebességgel.
Sebesség beprogramozása
A beprogramozás a sebességhatároló
bekapcsolása nélkül is végrehajtható, a
motornak azonban járnia kell.
Az előzőnél nagyobb sebesség rögzítéséhez:
► Állítsa felfelé (+) a kapcsolót.Rövid nyomás a kapcsolón 1 km/h-s
lépésközökkel növeli a sebességet.
A hosszú nyomás 5 km/h-s lépésekkel növeli az értéket.
Az előzőnél alacsonyabb sebesség
rögzítéséhez:
► Állítsa lefelé (-) a kapcsolót.Rövid nyomás a kapcsolón 1 km/h-s értékkel
csökkenti a sebességet.
A hosszú nyomás 5 km/h-s közökkel csökkenti
az értéket.
Bekapcsolás / kikapcsolás
► A sebességhatároló bekapcsolásához nyomja
meg a 2-es gombot.

Az OFF felirat eltűnik a kijelzőről és egy üzenet
igazolja vissza a bekapcsolást.


Page 83 of 196

81
Vezetés
6 A kijelzőn az OFF (KI) felirat látható az utoljára
beprogramozott sebességgel.
Sebesség beprogramozása
A beprogramozás a sebességhatároló
bekapcsolása nélkül is végrehajtható, a
motornak azonban járnia kell.
Az előzőnél nagyobb sebesség rögzítéséhez:
► Állítsa felfelé (+) a kapcsolót.Rövid nyomás a kapcsolón 1 km/h-s
lépésközökkel növeli a sebességet.
A hosszú nyomás 5 km/h-s lépésekkel növeli az értéket.
Az előzőnél alacsonyabb sebesség
rögzítéséhez:
► Állítsa lefelé (-) a kapcsolót.Rövid nyomás a kapcsolón 1 km/h-s értékkel
csökkenti a sebességet.
A hosszú nyomás 5 km/h-s közökkel csökkenti
az értéket.
Bekapcsolás / kikapcsolás
► A sebességhatároló bekapcsolásához nyomja
meg a 2-es gombot.

Az OFF felirat eltűnik a kijelzőről és egy üzenet
igazolja vissza a bekapcsolást.


A második gombnyomásra a berendezés
kikapcsol, az OFF jelzés ismét megjelenik a
kijelzőn, ésa kikapcsolást egy üzenet erősíti
meg.
A beprogramozott sebesség túllépése
► A beprogramozott sebesség túllépéséhez nyomja le erősen, az ellenállási ponton túl a gázpedált.

A sebességhatároló átmenetileg kikapcsol, a
beprogramozott sebességérték pedig villog.
A sebességhatároló funkcióhoz való
visszatéréshez csökkentse a gépjármű
sebességét a beprogramozott érték alá.
Meredek lejtőn vagy erőteljes
gyorsításkor a sebességhatároló nem
képes megakadályozni a beprogramozott
sebesség túllépését.
A funkció kikapcsolása
► A rendszer leállításához fordítsa a gyűrűt a középső O helyzetbe, vagy vegye le a gyújtást.
Az utolsóként megadott sebességértéket a
rendszer tárolja.
Meghibásodás

A beprogramozott sebesség törlődik, majd
vonalak jelennek meg a helyén.
Ellenőriztesse a rendszert valamelyik PEUGEOT
márkakereskedőnél vagy egy márkaszervizben.
Fix sebességhatároló

Ha a felszereltség része, a gépjármű sebességét
egy fix értékre - 90 km/h vagy 100 km/h -
állítható be.
Az utastérben elhelyezett matrica tájékoztat erről
a maximális sebességről.
A fix sebességhatároló nem egy
sebességszabályozó típusú funkció. Utazás
közben a vezető nem kapcsolhatja be vagy ki.

Page 84 of 196

82
Vezetés
A visszajelző lámpa világítani kezd a műszerfalon.
Első bekapcsolás /
sebesség beprogramozása
► A gázpedál lenyomásával érje el a kívánt sebességet.► Beprogramozáshoz állítsa felfelé (+) vagy lefelé (-) a kapcsolót. A bekapcsolást a műszerfal
kijelzőjén megjelenő üzenet erősíti meg.
A tárolt sebesség megjelenik a műszerfal
kijelzőjén.
A gépjármű tartani fogja ezt a sebességet.
Kikapcsolás (off)
► Nyomja meg a 2-es gombot.
vagy
► Nyomja le a fék- vagy a tengelykapcsoló-pedált.
A kikapcsolást a műszerfal kijelzőjén megjelenő
üzenet erősíti meg.
Újbóli bekapcsolás
► A sebességszabályozó kikapcsolását követően nyomja meg a 2-es gombot. Az újbóli
bekapcsolást a műszerfal kijelzőjén megjelenő
üzenet erősíti meg.
A gépjármű ekkor az utoljára beprogramozott
sebességet veszi fel.
Az „első bekapcsolás” eljárást is megismételheti.
A maximális sebességet az értékesítés országában érvényes jogszabályok
szerint állítják be.
Ezt a megengedett legnagyobb sebességet a
vezető nem módosíthatja.
A maximális sebesség módosításával
kapcsolatban forduljon egy PEUGEOT
kereskedőhöz.
Sebességtartó – hasznos
tanácsok
Az összes közlekedő biztonsága érdekében csak akkor kapcsolja be a
sebességszabályozót, ha a forgalmi
viszonyok egy ideig lehetővé teszik az állandó
sebességgel való haladást és a biztonságos
követési távolság betartását.
Maradjon éber, ha a sebességszabályozó
be van kapcsolva. A sebességmódosítás
beprogramozására szolgáló gombok
valamelyikét nyomva tartja, rendkívül gyorsan
megváltozhat a gépjármű sebessége.
Meredek lejtőn a sebességszabályozó nem
képes megakadályozni a beállított sebesség
túllépését. Ha szabályoznia kell a gépjármű
sebességét, fékezzen.
Meredek emelkedőn vagy vontatáskor
előfordulhat, hogy a sebességszabályozó
nem képes elérni, ill. tartani a beállított
sebességet.
A beprogramozott sebességbeállítás
túllépése
A beállított sebesség ideiglenesen túlléphető
a gázpedál lenyomásával (a beprogramozott
sebesség villog).
A beállított sebességhez történő
visszatéréshez engedje fel a gázpedált
(a sebesség újbóli elérésekor a kijelzett
sebesség villogása megszűnik).
Működési korlátok
A következő helyzetekben soha ne
használja a rendszert:
– Városi területen, ahol van esély arra, hogy gyalogosok kelnek át az úton.– Sűrű forgalomban.– Kanyargós vagy meredek útszakaszon.– Csúszós vagy vízzel borított úton.– Gyenge látási viszonyok között.– Versenypályán.– Mérőpadon történő használat esetén,– Hólánc, hópapucs vagy szöges gumiabroncs használatakor.
Sebességszabályozó
Tanulmányozza a vezetést támogató
és manőverezést segítő rendszerek
használatával kapcsolatos általános
ajánlásokat és a sebességszabályozóra
vonatkozó hasznos tanácsokat.
A rendszer a gépjármű sebességét automatikusan, a gázpedál működtetése
nélkül a vezető által beprogramozott sebességen
tartja.
A gépjármű sebességének 30 km/h fölött kell
lennie, illetve legalább 2. sebességi fokozatot
kell kapcsolni ahhoz, hogy a programozás, vagy
a funkció aktiválása lehetséges legyen.


1. A sebességszabályozó funkció kiválasztása
2. A funkció bekapcsolása / kikapcsolása
3. Sebesség beprogramozása
A sebességszabályozó funkció működéséről egy
visszajelző lámpa tájékoztat a műszerfalon a
fordulatszámmérőben, és egy üzenet a kijelzőn.
Funkció kiválasztva (zöld) / kikapcsolva
(szürke)
A funkció kiválasztása
► Forgassa el a gyűrűt (1) teljesen felfelé. A
sebességszabályozó funkció ki lett választva, de
még nincs bekapcsolva és sebesség sem lett
beprogramozva.

Page 85 of 196

83
Vezetés
6A visszajelző lámpa világítani kezd a műszerfalon.
Első bekapcsolás /
sebesség beprogramozása
► A gázpedál lenyomásával érje el a kívánt sebességet.► Beprogramozáshoz állítsa felfelé (+) vagy lefelé (-) a kapcsolót. A bekapcsolást a műszerfal
kijelzőjén megjelenő üzenet erősíti meg.
A tárolt sebesség megjelenik a műszerfal
kijelzőjén.
A gépjármű tartani fogja ezt a sebességet.
Kikapcsolás (off)
► Nyomja meg a 2-es gombot.
vagy
► Nyomja le a fék- vagy a tengelykapcsoló-pedált.
A kikapcsolást a műszerfal kijelzőjén megjelenő
üzenet erősíti meg.
Újbóli bekapcsolás
► A sebességszabályozó kikapcsolását követően nyomja meg a 2-es gombot. Az újbóli
bekapcsolást a műszerfal kijelzőjén megjelenő
üzenet erősíti meg.
A gépjármű ekkor az utoljára beprogramozott
sebességet veszi fel.
Az „első bekapcsolás” eljárást is megismételheti.
A beprogramozott sebesség módosítása
Az előzőnél nagyobb sebesség rögzítéséhez két
lehetőség közül választhat:
A gázpedál használata nélkül:
► Állítsa felfelé (+) a kapcsolót.Rövid nyomás a kapcsolón 1 km/h-s
lépésközökkel növeli a sebességet.
A hosszú nyomás 5 km/h-s lépésekkel növeli az értéket.
A gázpedál használatával:
► Lépje túl a tárolt sebességet a kívánt sebesség eléréséig.► Állítsa felfelé (+) vagy lefelé (-) a kapcsolót.Az előzőnél alacsonyabb sebesség
rögzítéséhez:
► Állítsa lefelé (-) a kapcsolót.Rövid nyomás a kapcsolón 1 km/h-s értékkel
csökkenti a sebességet.
A hosszú nyomás 5 km/h-s közökkel csökkenti
az értéket.
A funkció kikapcsolása
► A rendszer leállításához fordítsa a gyűrűt a középső O helyzetbe, vagy vegye le a gyújtást.
A gépjármű leállítását, a gyújtás levételét
követően a rendszer nem tárolja a
sebességeket.
Meghibásodás
Meghibásodás esetén a funkció
kikapcsol, a visszajelző lámpa pedig
kialszik.
Ellenőriztesse a rendszert valamelyik PEUGEOT
márkakereskedőnél vagy egy márkaszervizben.
Sebességszabályozó (3L
HDi motor)
Tanulmányozza a vezetést támogató
és manőverezést segítő rendszerek
használatával kapcsolatos általános
ajánlásokat és a sebességszabályozóra
vonatkozó hasznos tanácsokat.
A rendszer a gépjármű sebességét automatikusan, a gázpedál működtetése
nélkül a vezető által beprogramozott sebességen
tartja.
Beprogramozásához vagy bekapcsolásához
a gépjármű sebességének 30 km/h felett kell
lennie, legalább 2. sebességfokozatban.


1. Sebességszabályozó be / ki

Page 86 of 196

84
Vezetés

A szélvédő felső-középső részére szerelt
kamera figyeli az utat, és érzékeli a sávokat jelző
felfestéseket, valamint a gépjármű helyzetét
hozzájuk képest.
Ha a gépjármű gyorsabban halad 60 km/h
sebességnél, figyelmeztet, ha eltérést tapasztal
az irányban.
A rendszer használata különösen autópályákon
és gyorsforgalmi utakon hasznos.
A szélvédő sérülése esetén kifejezetten
javasoljuk, hogy keresse fel valamelyik
PEUGEOT márkakereskedést vagy egy
szakszervizt, ahol elvégzik a kamera cseréjét és
kalibrálását.
Működés
A rendszer automatikusan bekapcsol a motor
beindításakor.
Megkezdődik a működési
feltételek felismerése: ez a két
visszajelző lámpa kigyullad a kombinált kijelzőn.
2. Sebesség beprogramozása
3. A programozott sebesség visszaállítása
(RES)
Ha a felszereltség része, a sebességszabályozó
funkció visszajelző lámpája megjelenik a
műszerfalon a fordulatszámmérőben.
Funkció kiválasztva (zöld) / kikapcsolva (szürke)
Biztonsági okokból a lábát mindig tartsa
a pedálok közelében.
A funkció kiválasztása – ON (BE)
Az ON (BE) kiválasztásával bekapcsolhatja
a funkciót. A műveletet a műszerfal kijelzőjén
megjelenő üzenet erősíti meg.
Sebesség beprogramozása
► A 2. és 6. sebességi fokozat között a gázpedál
lenyomásával érje el a kívánt sebességet.
► Beprogramozáshoz kb. egy másodpercnyi időtartamra állítsa felfelé (+) a kapcsolót.► Vegye le lábát a gázpedálról, a gépjármű tartani fogja ezt a sebességet.
A tárolt sebesség megjelenik a műszerfal
kijelzőjén.
A beprogramozott sebesség módosítása
a sebességszabályozó
működése közben
► A gomb többszöri, rövid megnyomásával lépésenként, vagy a kapcsoló folyamatos felfelé
(+ jel) nyomásával folyamatosan növelheti a
sebességet.
vagy
► A kapcsoló folyamatos lefelé (- jel) nyomásával folyamatosan csökkentheti a
sebességet.
A funkció kikapcsolása / leállítása
► Nyomja le a fék- vagy a tengelykapcsoló-pedált, vagy állítsa a gyűrűt OFF helyzetbe, a
visszajelző lámpa kialszik.
Ha a dinamikus menetstabilizáló aktív, a
sebességszabályozó funkció átmenetileg
kikapcsol.
Visszaállítás – RES
A gépjármű beprogramozott sebességének
visszaállításához (pl. a fék- vagy a
tengelykapcsoló-pedál lenyomását követően):
► Fokozatosan térjen vissza a kiválasztott sebességhez és nyomja meg a 3-as gombot.A visszajelző lámpa világítani kezd, a sebességszabályozó funkció pedig
visszaáll.
A beprogramozott sebesség törlése
A gépjármű leállítását, a gyújtás levételét
követően a rendszer nem tárol sebességértéket.
Meghibásodás
Meghibásodás esetén a funkció
kikapcsol, a visszajelző lámpa pedig
kialszik.
Ellenőriztesse a rendszert valamelyik PEUGEOT
márkakereskedőnél vagy egy márkaszervizben.
Véletlen sávelhagyásra
figyelmeztető rendszer
Tanulmányozza a vezetést támogató
és manőverezést segítő rendszerek
használatával kapcsolatos általános
ajánlásokat.
A rendszer a közlekedési utak hosszirányú
felfestéseinek (folyamatos vagy szaggatott
vonalak) véletlenszerű átlépését érzékeli.

Page 87 of 196

85
Vezetés
6

A szélvédő felső-középső részére szerelt
kamera figyeli az utat, és érzékeli a sávokat jelző
felfestéseket, valamint a gépjármű helyzetét
hozzájuk képest.
Ha a gépjármű gyorsabban halad 60 km/h
sebességnél, figyelmeztet, ha eltérést tapasztal
az irányban.
A rendszer használata különösen autópályákon
és gyorsforgalmi utakon hasznos.
A szélvédő sérülése esetén kifejezetten
javasoljuk, hogy keresse fel valamelyik
PEUGEOT márkakereskedést vagy egy
szakszervizt, ahol elvégzik a kamera cseréjét és
kalibrálását.
Működés
A rendszer automatikusan bekapcsol a motor
beindításakor.
Megkezdődik a működési
feltételek felismerése: ez a két
visszajelző lámpa kigyullad a kombinált kijelzőn. Amint a feltételek teljesülnek, a két visszajelzés
kialszik. A rendszer aktív.
Ha a feltételek már nem teljesülnek, a rendszer
továbbra is aktív, de nem hatékony. Ezt a két
visszajelző lámpa folyamatos világítása jelzi a
kombinált kijelzőn.
Működési feltételek
A bekapcsolt rendszer csak akkor működik, ha
az alábbi működési feltételek teljesülnek:
– A gépjármű előre halad.– A rendszer nem érzékel működési rendellenességet.– A gépjármű legalább 60 km/h-s sebességgel halad.– A közlekedési sávok hosszirányú útburkolati jelei megfelelően láthatók az úton.– A látási viszonyok megfelelőek.– A gépjármű egyenes vonalban halad (vagy ha kanyargós, a kanyarok széles ívűek).– A látómező megfelelően szabad (megvan a biztonságos követési távolság az elöl haladó
gépjárműhöz képest).
– Sávelhagyáskor (például sáv-váltásnál) a megfelelő oldali irányjelző (jobb vagy bal) nincs
bekapcsolva.
– A gépjármű menetpályája megfelel a közlekedési jelek felfestési irányának.
Kikapcsolás/bekapcsolás


► A funkció ki- vagy visszakapcsolásához nyomja meg ezt a gombot.
A rendszer kikapcsolását a gomb visszajelző
lámpájának felgyulladása jelzi.
Az újraaktiválást követően a két műszerfali
visszajelző lámpa továbbra is világít és
mindaddig égve marad, amíg a gépjármű
sebessége el nem éri a 60 km/h-t.
A funkció állapotát a gyújtás kikapcsolása után is
megőrzi a memória.
Észlelés
Ha a gépjármű a haladási iránytól balra
vagy jobbra eltérést észlel, az adott
oldalhoz tartozó visszajelző lámpa hangjelzés
kíséretében villogni kezd a műszerfalon.
Nem történik figyelmeztetés, amíg az irányjelző
működik, illetve még körülbelül 20 másodpercig
azután, hogy az irányjelző le lett kapcsolva.
A figyelmeztetés egy irányjelzés (nyíl) vagy nem
szabványos felfestés (graffiti) átlépésekor is
bekapcsolhat.

Page 88 of 196

86
Vezetés
Blind Spot Detection
utánfutó érzékeléssel
Tanulmányozza a vezetést támogató
és manőverezést segítő rendszerek
használatával kapcsolatos általános
ajánlásokat.

$N|YHWNH]H\
VHWHNEHQPXWDW\
NR]KDWQDN ]DYDURND]pV\
]OHOpVEHQ

Page 89 of 196

87
Vezetés
6A gomb
visszajelző
lámpájának
állapotaÜzenet a kijelzőn
A kijelzőn megjelenő
szimbólum állapotaHangjelzés
Jelentés
Ki – Figyelmeztető lámpa


vagy

villogIgen
A rendszer be van kapcsolva és felismeri a
működési feltételeket: a bal vagy jobb oldali
vonaltól való eltávolodást jelzi.
Be A sávelhagyásra
figyelmeztető rendszer ki
van kapcsolva –
NemA rendszer manuálisan ki lett kapcsolva.
Blind Spot Detection
utánfutó érzékeléssel
Tanulmányozza a vezetést támogató
és manőverezést segítő rendszerek
használatával kapcsolatos általános
ajánlásokat.

A rendszer a hátsó lökhárító oldalán elhelyezett
érzékelőkkel figyeli a holtteret.
Figyelmezteti a sofőrt másik gépjármű jelenlétére
(autó, kamion, motorkerékpár), amely a vezetés
vagy tolatás közben kieshet látóteréből, vagy
egyáltalán nem venné észre. Ha utánfutó is csatlakoztatva van a gépjárműre,
az érzékelési zóna az utánfutó hosszával
növekszik.


Egy folyamatosan világító figyelmeztető lámpa
jelenik meg az adott oldalon lévő visszapillantó
tükörben. A beállításoktól függően hangjelzés is
hallható.

Page 90 of 196

88
Vezetés

Ez a rendszer:– figyelmezteti a vezetőt, ha a jármű ütközésveszélyben van egy előtte lévő jármű
miatt.
– csökkenti a jármű sebességét, hogy elkerülje az ütközést vagy mérsékli annak erejét.
A rendszer három funkcióból áll:
– Distance Alert.– Intelligens vészfékrásegítő.– Aktív vészfék (automata vészfék).

A jármű szélvédőjének tetejére egy kamera van
felszerelve.
A rendszer semmilyen esetben sem
helyettesíti a körültekintő vezetői
magatartást.
A rendszer a vezető támogatását és a
biztonságosabb vezetést szolgálja.
Bekapcsolás / kikapcsolás
A funkció a MODE gombbal aktiválható vagy kapcsolható ki a Blind spot (Holttér)
menüben.
A Gépjármű konfigurációval (MODE)
kapcsolatos további információért lásd az
idevonatkozó fejezetet.
Két aktiválási mód lehetséges:
– VISUAL (Vizuális): vizuális figyelmeztetés.
Vezetés közben egy figyelmeztető lámpa jelenik
meg a külső visszapillantó tükörben azon az
oldalon, ahol gépjárművet észlel a rendszer.
– VISUAL and AUDIBLE (Vizuális- és
hangjelzés): vizuális figyelmeztetés és
hangjelzés. Vezetés közben egy figyelmeztető
lámpa jelenik meg az észlelés oldalán a külső
visszapillantó tükörben. Ha a vezető jelez
az irányjelzővel arra az oldalra, ahol a másik
gépjárművet észlelte a rendszer, hangjelzés is
hallható.
A gépjármű elindításakor a figyelmeztető lámpa
mindkettő visszapillantó tükörben megjelenik,
jelezve, hogy a rendszer aktív.
A rendszer állapotát a gyújtás levételekor a
memória megőrzi.
Hátramenet

A rendszert hátramenetben végrehajtott
manőverek közben nyújt segítséget a vezetőnek
(pl. parkolóhelyről történő kiálláskor).
Érzékeli a gépjármű bal vagy jobb oldalára
érkező, kb. 1-35 km/h-ás sebességű
gépjárműveket.
Gépjármű észlelésekor az adott oldal
visszapillantó tükrében világítani kezd a
figyelmeztető lámpa egy hangjelzés kíséretében.
Utánfutó érzékelés
A rendszer érzékeli utánfutó csatlakoztatását és
az utánfutó hosszát. A holttér gépjármű érzékelő
zónáját a rendszer az utánfutó hosszával
megnöveli.
Az utánfutó érzékelés módot a MODE
gombbal lehet beállítani.
A Gépjármű konfigurációval (MODE)
kapcsolatos további információért lásd az
idevonatkozó fejezetet.
Kétféle mód közül választhat:
– Max: 9 méternél hosszabb utánfutók esetén.– Auto: az utánfutó hosszát automatikusan
érzékeli a rendszer (3 m, 6 m vagy 9 m).
Auto módban egy ikon jelenik meg a
műszerfalon a rendszer által érzékelt utánfutó
hosszával.
Elképzelhető, hogy 90 fokos fordulót kell
végeznie, hogy a rendszer megfelelően
érzékelje az utánfutó hosszát.
Utánfutó érzékelésekor tolatáskor a gépjármű
érzékelés ki van kapcsolva.
Működési feltételek
– Az összes gépjármű ugyanabba az irányba tart és a szomszédos sávokban mozog.– A gépjármű sebessége legalább 10 km/h. – Gépjármű előzésekor a sebességkülönbség kevesebb mint 25 km/h.– Amikor egy másik gépjármű előzi önt, a sebességkülönbség kevesebb mint 50 km/h.
Aktív vészfékDistance
Alert-el és Intelligens
vészfékrásegítéssel
Tanulmányozza a vezetést és manőverezést
segítő rendszerek használatával kapcsolatos
Általános ajánlásokat.

Page:   < prev 1-10 ... 41-50 51-60 61-70 71-80 81-90 91-100 101-110 111-120 121-130 ... 200 next >